Olcsóbban Berlinbe, Münchenbe és Zürichbe

iho/vasút   ·   2019.01.29. 18:45
mavkusett-400

A MÁV-Start Zrt. által Berlinbe, Münchenbe és Zürichbe közlekedtetett euronight-vonatokon a pár fős csoportok a fekvőhelyes kocsiban privát fülkét igényelhetnek. Ebben az esetben a kocsi egy hatágyas fülkéjét kizárólag az együtt utazó társaság tagjai használhatják, abba más utas nem kaphat helyet. A kizárólagos fülkehasználatért átalánydíjat kell fizetni, amely egyben a fülkében utazók menetdíját és helybiztosítását is fedezi, így a fülke árán kívül más költség nem jelentkezik az utazással kapcsolatban.

A privát fülke ára Berlinbe 159, Münchenbe és Zürichbe 199 euró. Egy fülkében legfeljebb hat személy utazhat együtt, akik közül legfeljebb hárman lehetnek tizennégy éven felüliek. Két hat éven aluli gyermek, vagy egy felnőtt és egy hat éven aluli gyermek igény szerint egy közös ágyat is használhat. A privát fülkét már két együtt utazó személy esetén érdemes kifizetni. Berlinbe jelenleg egy irányba 99 euró a fekvőhelyes utazás díja, így két együtt utazó felnőtt esetén a megtakarítás a menettérti úton már 78 euró, azaz körülbelül huszonötezer forint.

Hatszemélyes fekvőhelyes fülke egy CAF-kocsiban (fotók: MÁV-Start Zrt.)

Három együtt utazó felnőtt vagy gyermekekkel együtt utazó szülők esetén a megtakarítás még több. Három felnőtt fejenként már harmincnégyezer forintért megjárhatja a német fővárost, ami nem rossz, ha belevesszük, hogy két éjszakát is a vonaton tölthetnek, a szállodai költség megfizetése helyett. Sajnos négy felnőttre mindez már nem igaz, az ő esetükben két fülkét kell megváltani, ami viszont még mindig olcsóbb, mint a 99 eurós jegyekkel hatan egy fülkébe zsúfolódni.

Azt is érdemes összevetni, hogy a nappali utazás ára sem olcsóbb, mint a privát fekvőhelyes fülke igénylése. Berlinbe például már két fő együtt utazása esetén a kizárólagos használatú fekvőhelyes fülke jelentősen olcsóbb, mint a nappali utazás a Hungária eurocityvel, irányonként és fejenként 121 euróért. Hasonló, bár picit drágább ajánlatok érvényesek Münchenbe és Innsbruckon át Zürichbe, illetve fülkénként 119 eurós áron Wrocławba. Jó tudni, hogy a privát fülke ajánlat nincs eleve vonatonként egy–két fülkés kontingensre lekorlátozva, az a teljes elérhető kapacitásra értendő.

Ha a MÁV-Start eddig nem tudta megtölteni a Berlinbe, Münchenbe, Zürichbe közlekedő kusettkocsijait, akkor mostantól bizonyára több lesz az utasuk. Ha viszont túl népszerű lesz ez az ajánlat, akkor hamar el fognak kelni a hat fekvőhelyes fülkék. Akik egyedül utaznak és nem akarnak egy teljes fülkét kifizetni, azok átszorulhatnak a valamivel drágább, négyágyas fülkékbe, amik így szintén hamarabb elkelhetnek, ezért akit érdekel akár az egyéni, akár a kiscsoportos utazás ezeken az euronight-járatokon, jobban teszi, ha jó előre foglal helyet magának és útitársainak.

Hat felnőtt ilyen formán nem, de három felnőtt és három 14 éven aluli, vagy három felnőtt és akár kilenc hat éven aluli gyermek is utazhat egy fülkében a fix áron

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek