Ott, ahol a hatos megáll

A Fővárosi Közgyűlés döntött a Blaha Lujza tér felújításáról. Ha minden jól megy, 1,8 milliárd forintért kaphatunk egy újabb Roosevelt teret (elnézést a Széchenyi-rajongóktól, a városlakók tudatában ez még sokáig Roosevelt tér marad), ahol a megkövült forgalmi megoldások és a gondosan őrzött közúti kapacitás melletti lehetetlenül leszűkült mozgástérben le lehet rakni némi térkövet, el lehet ültetni három fát és a jelenlegi akármilyen utcabútorzatot ki lehet cserélni UB Cité-típusúra.

Ebből majd az következik, hogy mindenki, akiben az elköltött összeg és az érte kapott végeredmény fájdalmas összehasonlításra kerül, szidni fogja a kertészt és az építészt, aki a közlekedéstől érintetlenül maradt zsebkendőnyi területen megpróbált valamit elfogadható közterületi minőséget megteremteni. Ez vélhetően kevéssé fog sikerülni, mert a Blaha Lujza tér alapvető problémája nem a közterület minősége, hanem a várost maga alá gyűrő forgalomtechnika és közlekedés. A tér alakítását érintő minden döntés eddig a közlekedésfejlesztés jegyében fogant és ezen a körön most sem sikerült túllépni.

A Blaha Lujza tér születését és morfológiáját tekintve a város utcahálózata által létrehozott, különleges értékű és különleges városképi helyzetű telek. Ezt a telket az ide befutó utcák metsződései, térfalai alkalmassá tették egy különleges városképi és közösségi szerepű épület elhelyezésére. Pusztán a méretek alapján kerülhetett volna ide egy sokezredik ötemeletes, eklektikus bérház, enyhén nyomott négyzetes alaprajzzal is. Ekkor a Népszinház utca a Nagykörutat keresztezve továbbfutott volna a Rókus-kórház felé, ott esetleg egy kisebb teret kialakítva a Rákóczi úti csatlakozásnál. A Nagykörút és Rákóczi út kereszteződése pedig egy sima utcasarok lett volna. Nem lenne tér, nem lenne probléma és nem kapott volna a kortárs forgalomtechnika egy olyan (mozgás)teret, amellyel csak aránytévesztetten tud bánni.

Eleink érezték a hely, a hálózat különlegességét és a térképre is tudtak még nézni, így felfogták azt is, hogy egy városban a közösségi funkciókat arányosan elosztva kell elhelyezni (nem kell minden közösségi funkciónak a Városligetbe mennie), így a telekre nem egy bérház került, hanem egy színház. Építészetileg nem kell azért leborulnunk ezen inkább középszerű alkotás előtt, de azt el kell ismernünk, hogy városépítészetileg különleges helyzet állt elő egy háromszög alakú tér feszes térfalai között, középre letett, szoborszerű, körbejárható kis cukiság révén. Az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig vezető legfőbb városi főutca így világosan tagolódott, a mai hullaunalmas, végeláthatatlan házsorokat megszakította először is a Ferenciek terének gyönyörűsége, aztán a Nemzeti Színház, végül a Keleti pályaudvar csarnoka. A tér nem tér volt, hanem egy intézmény. Nem a Blahán találkoztunk, hanem a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll. A gyönyört fokozta Budapest egyik első nagyáruházának fantasztikusan izgalmas homlokzata, ami évtizedek óta egy alumíniumfüggöny takarásában porladozik.

Ismert és gyanús fejlemények után a közintézmény térnek adta át a helyét, így ismerjük ma is. Ha tér, akkor pedig közlekedés! Mindennél beszédesebb látvány, ahogy a Rákóczi út házsorok közötti kényszerűen szigorú, szűkös, fegyelmezett forgalomtechnikai kialakítása a térre érve elveszti korlátait, a forgalmi sávok, szegélyek szertehömpölyögnek, az út beleharap a térnek abba a részébe is, ahol korábban ház állt, sőt, a nagy térbőségben még egy funkciótlan, kiemelt elválasztósávnak, járdaszigetnek is jut hely a Rákóczi út közepén. A nagy szertelenségnek megvan persze az ára, a Keleti felé továbbhaladva alig fér be az út a két tornyos saroképület közé, a gyalogosokat az árkádok alá kellett terelni.

Az útszegélyek között megmaradtak persze területek, amit így-úgy kialakítottak, elhelyeztek padokat, szökőkutat, fák is kerültek ide, de a megváltozott helyzet immár arról szól, hogy nem teret komponálunk a városba, hanem kielégítjük a közlekedés igényeit.

Ezért vacak hely a Blaha. Minden további bajnak ez az oka, ezért olyan a tér szociológiai metszete, amilyen, ezért nem tud a Corvin végre ismét normális, bevásárlóközponttá felturbózott, elegáns és patinás áruházzá válni. Az átépítés mostani bejelentésénél még arra is ügyeltek, hogy külön kiemeljék, megmarad a déli térfal előtti szervizút, amin keresztül a Nagykörútról indirekt módon balra nagy ívben lehet fordulni. Ha a tervezett átépítést funkcionálisan nézzük, akkor ez egy ugyanannyira reménytelen beavatkozás, mint mondjuk két autópálya lóherecsomópontjának egyik negyedében parkot létrehozni. Lényegében ez fog történni, miközben marad a borzasztó, kényszerszülte villamosvégállomás a Népszínház utcában, marad a Rákóczi út olyan, mint eddig és marad a tér közepén, a közlekedéstől körülölelten egy háromszög, ami új burkolatot kap. Igen, feltehetően térkőburkolatot. Amit majd tehetetlenségében mindenki szidni fog, azt gondolván, a térkőburkolat tehet arról, hogy a téren semmi nem változott.

Pedig lett volna lehetőség előrelépni, ha nem is nagyot. A déli szervizút megszüntetése, a gyalogostér és a déli oldali épületek egybeforrasztása lehetett volna az első lépés, amelyhez társulhatott volna a Rákóczi út szelíd megregulázása. Most minderre megint várnunk kell addig, amíg megépül a Rákóczi úton a villamos, amelynek itt ágazik el egy fontos vonala a Népszínház utcába, fedett villamosmegállóval a déli szervizút helyén. Hűvösvölgy – Kozma utca. Hányas járat lesz ez?

* * *