SOFIA búcsúja: különleges rövid Jumbo különleges feladattal

A megmaradt kevés SP közül ez lett repülő obszervatórium. Vizet talált a Holdon, most neki kell méltó helyet találni valamelyik nagy repülőmúzeumban.

Ez a négyhajtóműves már önmagában is érdekes, merthogy maga a konstrukció több mint ritkaság, ellentmondó hírek szerint talán három vagy négy repülőképes példánya maradt meg. Az amúgy 1500-nál is több Boeing 747-es SP változata volt a rövidebb törzsű, magasított függőleges vezérsíkkal épített Jumbo, amiből mindössze negyvenöt készült. Mint korábbi összefoglalónkban írtuk, az SP jelentése Special Performance, ami a 10 ezer 800 kilométeres hatótávolságra utal (és az elterjedt hírekkel szemben nem a 747-es atyjának nevére: „Sutter’s Plane”). Tizennégy méterrel rövidebb törzs, 230–270 ülés elrendezés függvényében, a fő megrendelők a Pan Am és az Iran Air volt.

Aztán jöttek az olcsóbb üzemű háromhajtóművesek, a Tristar és a DC-10, illetve jött a Jumbo legsikeresebb sorozata, a 747-400, ami teljes terheléssel hozta ugyanazt a hatótávolságot, szóval a furcsa SP-k lassan kiszorultak a légitársaságok flottáiból. Az öt megmaradt közül a Pratt & Whitney használ kettőt új hajtóművek tesztelésére, és kettő dolgozott az amerikai Sands Aviation nevű cégnél, ötven személyes luxus/VIP feladatkörben. Közülük az egyik sorsával portálunk is foglalkozott, amikor egy hurrikán a karbantartás alatt lévő gépet Louisianában, a Chennault International egyik javító hangárjában összetörte.

Az ötödik SP-t pedig repülő obszervatóriummá alakították át. 2010 óta repült a NASA kötelékében. Az N747NA lajstromjelű gép 1977-ben készült. Az eredeti üzemeltető a Pan Am volt, 1986-ban a Jumbo a Unitedhez került, ahonnan 1995-ben nyugdíjazták, két év múlva vette át a NASA, majd az 1996-ban indított program – SOFIA, Stratospheric Observatory for Infrared Astronomy – jegyében repülő obszervatóriummá alakították át, a német DLR közreműködésével: egy méretes infratávcső került a gép hátsó szektorába egy ugyancsak nagy lenyitható ajtóval, plusz még számos más berendezés, amelyek révén az általában 12 kilométer magasan történt repülések során sok komoly felfedezést tettek.

Mint leírtuk, mindehhez be kellett szerelni a teleszkóp és más megfigyelő eszközök irányítását, kezelését szolgáló munkahelyeket, meg kellett építeni a bal oldalon a nyitható ajtót, és közben a törzs középső és hátsó részét meg kellett erősíteni, egyrészt maga a teleszkóp több, mint húsz tonnát(!) nyom, másrészt azért, hogy a gép stabilan viselkedjen akkor is, amikor a majd négyméteres nyitott ajtó alaposan megzavarja a gép teste körüli áramlást és a törzs komoly plusz terhelést kellett, hogy elviseljen.

A 12 év során a közvélemény számára a legérdekesebb SOFIA-siker vízmolekulák felfedezése volt a Holdon, de emellett sok más fontos tudományos eredményt sikerült elérni annak révén, hogy a műszereket a légkör legsűrűbb és legszennyezettebb rétegei fölött használhatták. A mostani leállás során a program vezetői határozottan kijelentették, hogy SOFIA több, mint sikeres tudományos megfigyelés-sorozatot teljesített, az eredeti tervekhez képest három évvel hosszabbították meg a programot.

Idén is több, mint 140 alkalommal emelkedett a gép a magasba, hogy aztán néhány napja leszálljon a bázis, a kaliforniai Palmdale repülőterén, ahol üzemeltették, karbantartották a gépet. Innen valószínűleg már csak egy út maradt SOFIA számára, de azt még nem döntötték el, melyik nagy amerikai repülőmúzeumban kap helyet.