Sok kicsi sokra megy

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.07.14. 11:45
Kiskep_Bdt

A Cseh Vasutak ezúttal huszonhat Bdt sorozatú személykocsit újíttat fel. A kis modernizációt – ahogy ezt a tervet a ČD sajtósai becézik a krnovi KOS (Krnovské opravny a strojírny) végzi 2014 őszéig. A beruházás értéke eléri a 182 millió koronát (körülbelül 2 milliárd forint).

Az Ürge becenevű vezérlőkocsi belterére fog hasonlítani a Bdt sorozat felújított változata<br>(fotó: a szerző)

A felújításnak köszönhetően a kocsik új üléseket, padlózatot és belső burkolatot kapnak, miközben a beltér kísértetiesen hasonlít majd az Ürge becenevű vezérlőkocsiéra. Az ablak alatti kisasztal mellett megbújik majd a konnektor is, bár nem mindegyiknél. A kocsik egyik beszállóterét kerékpárszállításra alkalmas fogantyúkkal látják el, valamint gyermekkocsi is helyet kap ugyanitt. Az ajtók a mostanitól teljesen eltérőek lesznek, gombnyomásra nyílnak majd, s menet közben blokkolva lesznek. A forgóvázakat is felújítják, aminek következtében 140 kilométer per órás sebességgel haladhatnak a kocsik az eddigi 120 helyett. Ezen kívül a fékrendszert is felújítják.

A jelzett vonalakon járnak majd a felújított kocsik

A tervek szerint a felújított kocsik a gyorsvonati forgalmat erősítik majd, javítják a komfortot a Kolín–Mělník–Ústí nad Labem-západ vonalon, valamint a Brno–Břeclav–Otrokovice–Přerov–Olomouc szárnyon. A ČD a kocsikat a már felújított, vagy felújítás alatt álló kocsikkal együtt fogja egy szerelvénybe sorozni, így teljes mértékben modern szerelvényeket tud majd kiállítani az említett vonalak gyorsvonatatira.

Kapcsolódó hírek