Súlyos reptértűz Nairobiban

iho/repülés   ·   2013.08.07. 14:00
nyito

A helyi idő szerint szerda hajnalban felcsapott lángok a képek tanulsága szerint gyakorlatilag megsemmisítették a Jomo Kenyatta nemzetközi repülőtéren a beérkező nemzetközi járatok terminálját és több, mellette lévő épület is megsérült. A repülőtér eddigi legnagyobb tűzesete miatt a légiforgalom meghatározatlan ideig szünetel. Ennek fő oka, hogy a reptéri tűzoltóság is a terminálépület oltásával és az utómunkálatokkal (hűtés, mentés, kárfelmérés biztosítása) van elfoglalva. A tüzet már eloltották.

A tűz a teljes terminálépületet elborította <br>(fotó: Twitter)

A szemtanúk szerint helyi idő szerint hajnali öt órakor két kisebb robbanás után ütött ki a tűz az épületben, mely gyorsan elharapódzott a felsőbb szinteken is. Az épület födémszerkezetének jelentős része beomlott, a berendezés gyakorlatilag megsemmisült, több helyen a fő falak is megsérültek. A tűz kitörésekor a már az épületben lévő dolgozókat és utazókat azonnal evakuálták. Az eddigi adatok szerint nincs halálos áldozata a tűzvésznek.

Arról egyelőre még elképzelések sem hangzottak el, hogy mikor indulhat újra a repülőtér forgalma. A reptér vezetése engedélyezte, hogy az itt ragadt repülőgépek utasok nélkül elhagyhassák a repteret. Mivel a terminálépület tartósan használhatatlanná vált, így várhatóan a kenyai Mombasa, Eldoret, Kisumu repülőtereire, illetve a szomszédos országok létesítményeire terelik át a forgalmat. A Kenya Airways saját forgalmát Mombasába terelte át. Több európai légitársaság, így a KLM és a British Airways is törölte a mai, Nairobiba tartó járatát.

Ide egy darabig nem lesz érkezés... <br>fotó: Twitter)
Az első értékelések szerint várhatóan a terminál elbontása és egy vadonatúj épület felépítése lesz szükséges, de ez évekig elhúzódhat. Emlékeztetőül: az 1996. április 11-én Düsseldorf repülőterén kitört tűzvész, mely eddig a legnagyobb, polgári repülőtéren történt tűzesetnek tekinthető, két terminálépületet (A és B) semmisített meg. Ezek újjáépítése 1998-ban és 2001-ben fejeződött be.

Az újjáépítés évekig is eltarthat <br>(fotó: Twitter)

A tűz súlyos károkat okozhatott a kenyai gazdaságnak. A Jomo Kenyatta repülőtér volt a legfontosabb kapuja az országba belépő turistáknak. Emellett a nagy szerepet játszó, fontos bevételi forrásnak számító kenyai virágexport is ezen a repülőtéren keresztül zajlik.

Kapcsolódó hírek