Sűrű évzárás Kínában

iho/repülés   ·   2018.12.29. 13:00
0_comac919

December 28-án hajtotta végre első felszállását a Comac C919-es keskenytörzsű, sugárhajtóműves utasszállító repülőgép harmadik prototípusa. Az 1 óra 38 perces repülés a Sanghaj Pudong nemzetközi repülőtérről indult és oda is érkezett vissza, sikeres tesztprogramjának végrehajtását követően. A Comac szerint a másfél órást is meghaladó repülés alatt mind a harmincegy kitűzött tesztelemet sikerült végrehajtani.

 

A B-001D lajstomszámot viselő, 103-as gyári számú gép hamarosan csatlakozik a Hszian tartományban dolgozó két társához.

Fontos előrelépés született a CR929 szélestörzsű repülőgép-programban is. Elkészült az első, kompozit törzselem, mely fontos szerepet tölt be a nagyméretű, speciális kemencében „összesütött”, különleges műanyagszerkezeteket alkalmazó, teherhordó elemek tervezésében és gyártásában. A tizenöt méter hosszú, hat méter átmérőjű alkatrész egyben az első, Kínában elkészült ilyen technológiával készült alkatrész. Az elkészült törzselem tesztelésétől rengeteg adatot várnak a mérnökök, melyek alapján majd a földi, terheléses tesztnek alávethető prototípus s persze a repülőképes párja is majd elkészülhet.

A közös kínai–orosz, 280 ülésesre tervezett CR929-es projektben Kína felel a teljes törzs fejlesztéséért és gyártásáért, míg Oroszország a szintén kompozit szárnyakat, vezérsíkokat és farokrészt szállítja majd. A gépek végszerelése Sanghajban történik majd. A jelenlegi elképzelések szerint 2019-ben véglegesítik majd a gép terveit, többek között a futóművek és a két hajtómű beszállítójának kiválasztásával. A CR929 tervezett forgalomba állítására leghamarabb 2025-ben kerülhet sor, várhatóan kínai és orosz légitársaságoknál.

2019 közepére tervezik az AVIC gyár MA700 turboprop, keskeny törzsű típusának bemutatását, majd még az év vége előtt a szűzfelszállást is. A földi terheléses tesztekhez építendő, 10001 számot kapott prototípushoz most készült el az a fő teherhordó elem, mely a szárnyakat és a törzset kapcsolja össze. Az AVIC azt is bejelentette, egy olyan, automatizált fúró és szegecselő robotot készített el, mellyel a gép panelelemeit lehet az emberi kezek közreműködéséhez képest gyorsabban és hatékonyabban elkészíteni.

A gyártó szerint 2021-ben az MA700-as megkaphatja a kínai légügyi hatóságok engedélyét a kereskedelmi utak teljesítéséhez, így 2022-től a hazai légitársaságok meg is kezdhetik a típus alkalmazását hálózatukon. A nyolcvanhat üléses, 26 ezer 500 kilogrammos maximális felszállótömegű, fly-by-wire vezérlésű gépet a tervek szerint két kanadai Pratt & Whitney Canada PW150C turboprop hajtómű repíti majd, legfeljebb 2700 kilométeres távolságra.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek