Szolgálati helyett éjszakai járat

iho/közút   ·   2012.03.03. 20:20
kiskep

Mint arról tegnap beszámoltunk, március 3-ától változik a főváros éjszakai autóbusz közlekedése. Három új járat indul, valamint gyakorlatilag megszűntetik a szolgálati járatokat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a hálózat módosításával a BKV emeli a szolgáltatási színvonalát, és egyidejűleg mintegy 130 millió forintot takaríthat meg. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint azonban az átszervezés „ügyetlen és fölösleges”.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a szolgálati járatok megszüntetésével nyílt meg a lehetőség az éjszakai hálózat átalakítására. A módosításoknak köszönhetően több új járat is indul, amelyek segítségével eddig éjszakai busszal ki nem szolgált területeket is elérhetnek majd az utazók.

Az alapesetben BKV dolgozókat szállító szolgálati járatok kihasználtsága rendkívül alacsony volt, ennek ellenére nagy kapacitású járművekkel adták ki azokat (a BKV-nál nincs gazdaságosan bevethető kisebb kapacitású jármű, mert a midibuszok üzemeltetésének költsége magasabb a szóló buszokénál). A 207 szolgálati járaton naponta átlagosan 1027-en utaztak, ami körülbelül hét százalékos kihasználtságot jelent.

A járatok éves költsége 260 millió forint volt. E gazdaságtalan rendszert váltja ki az új koncepció. A szolgálati járatok tollvonással történő megszüntetése azonban nem járható út, mert a hajnalban, illetve késő este kezdő és végző járművezetők munkába jutását mindenképpen meg kell oldani, az egyetlen lehetőség a jelenlegi éjszakai hálózat átdolgozása, kibővítése volt. A BKV 33 szolgálati járatot szüntetett meg, cserébe három új autóbuszjáratot indít, valamint több viszonylat menetrendjét, útvonalát módosítja. Az új rendszerben 15 busszal kevesebb fog közlekedni a fővárosban éjjelente.

Az éjszakai hálózat változásait ismertető tájékoztató

Az új járatok tervezésénél szemmel láthatóan nagy hangsúlyt kapott a kieső szolgálati járatok pótlása. Ennek eredményeként a budai buszgarázsok és villamoskocsiszínek dolgozói félóránként utazhatnak, a Ferencváros, illetve a Hungária kocsiszínt a 901-es, illetve a 918-as buszok 15 percenként érintik. A 908-as, és a 998-as busz az úgynevezett „járművezetői csúcs” – amikor a legtöbb járművezető érkezik, vagy indul – alatt 30 percenként közlekedik. Az újonnan induló 900-as járat gyakorlatilag a korábbi vecsési szolgálati járat megfelelője, de Vecsést nem tárja fel, a 200E busz megállóiban áll meg. Így azonban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér valamennyi terminálja éjszaka is elérhetővé vált a belvárosból egy átszállással. Ugyanakkor több agglomerációs településen lakó járművezető gyakorlatilag elveszítette a hazajutási lehetőséget, mint például Dunakeszi, Tárnok, Érd, Halásztelek és Fót.

A szolgálati járatok azonban nem szűntek meg teljesen, néhány hírmondójuk még maradt. Ilyen a Kőér utcai metró-telephely, valamint a 80-as, illetve a 120-as vasútvonaltól Cinkota garázsba közlekedő járat, valamint néhány garázsmenet szombat estétől szolgálati járatként közlekedik.

A VEKE honlapján megjelent közlemény igen éles hangú kritikával illeti a bevezetett változásokat. Véleményük szerint a hálózatfejlesztés ugyanis abban merül ki, hogy a szolgálati járatok helyett meghirdetett járatok fognak közlekedni, de jobbára továbbra is olyan útvonalon, ahol utas alig-alig akad. Mint írják: „A peremkerületekben keresztirányban kacskaringózó éjszakai járatok indokoltsága vitatható, különösen akkor, amikor a BKV de facto csődhelyzetben van, a cég a fűtésszámlán és a WC-papíron próbál spórolni, de közben a meglévő, a belvárost átszelő éjszakai járatokon állandó tumultus van, gyakran utaslemaradás is előfordul.”

Kapcsolódó hírek