Tervezhetik a 23-as vonal felújítását

Károly Szabolcs   ·   2020.07.21. 18:00
400px_23as_teher

A 48,7 kilométer hosszú, 23-as számú vasútvonal felújításának megtervezésére tavaly december végén írt ki nyílt, európai uniós közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az ajánlatkérő nemrég tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben a tender eredményét: június 30-án kötöttek szerződést a Ring Mérnöki Iroda Kft.-vel. A nyertes tervező cég feladata a felújítás engedélyezési- és kivitelezésre alkalmas tendertervének az elkészítése. A szlovén határig vezető vasúti pálya korszerűsítését úgy kell megtervezni, hogy az ismét összeköttetést teremtsen a szomszédos országgal. A vonal fejlesztését nemzetgazdasági okból a kormány tette kiemelt üggyé még 2018 végén.

Az egyvágányú, nem villamosított 23-as vonalon hat állomás (Zalaegerszeg, Bak, Gutorfölde, Csömödér-Páka, Lenti, Rédics) és nyolc megállóhely (Bocfölde, Sárhida, Baktüttös, Tófej, Rádiháza, Ortaháza, Iklódbördőce, Lentiszombathely) található.

A Zalaegerszeg–Rédics vonalat alkalmassá lehetne tenni arra, hogy a zalalövői irány mellett egy másik útvonalon is összekapcsolódhasson a szlovén és a magyar vasúthálózat (térkép forrása: Wikipedia)

A Zalaegerszegtől Rédicsen és a mai Szlovénia területén található Lendván át a Horvátországban fekvő Csáktornyáig (Čakovec) vezető vonalon 1890. október 12-én vette fel a forgalmat a Dunántúli Helyiérdekű Vasút (D. HÉV) az akkor 119 kilométer hosszú Ukk–Zalaszentiván–Zalaegerszeg (ez a mai a 25-ös vonalhoz tartozik)–Csáktornya vonal részeként. A vonal sorsát először az 1920-ban létrejött trianoni határ pecsételte meg: a határtól Csáktornyáig vezető szakasz az újonnan létrejövő Jugoszláviához (hivatalosan a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz) került. A második világháborút követően a Rédics és a jugoszláviai Alsólendva közötti szakaszon a pályát is felszedték.

A magyarországi szakaszon a legnagyobb alkalmazható sebesség jelenleg hatvan kilométer per óra, 21 tonna tengelyterheléssel, a Lenti és Rédics közötti négy és fél kilométeren viszont csak legfeljebb negyvennel haladatnak a vonatok, és a legnagyobb tengelynyomás is csak 18 tonna. A személyszállítást az 1970–80-as években Csehszlovákiából beszerzett, 117-es (ex-Bzmot) sorozatú motorkocsikkal végzi a MÁV-Start.

A vonal jelentős turisztikai potenciállal bírhat: Lentiben gyógyfürdő található, és onnan indul a Lenti–Csömödér–Kistolmács keskeny nyomközű vasút is. A rédicsi állomástól ráadásul mindössze néhány száz méterre található a szlovén határ, és Horvátország is csak pár kilométer. Ennek érdekében 2018-ban helyi kezdeményezés indult, hogy építsék újra a pályát Lendváig, így a dízelüzemű járatok Lendvára, sőt akár Csáktornyáig is közlekedhetnének, három országot összekapcsolva.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek