Több feltétel kell az egységes taxitarifához

MTI   ·   2012.04.03. 10:06

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint több feltételnek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy bevezethető legyen a budapesti taxiszolgáltatásban az egységes tarifarendszer.

A BKK vezetője ezt arra reagálva közölte kedden, hogy a Napi Gazdaság azt írta Metál Zoltánra, az Országos Taxis Szövetség elnökére hivatkozva: a főváros csütörtökön ismerteti a taxis érdekképviseletek vezetőivel az ágazattal kapcsolatos stratégiát. Információik szerint a szakma a mostani nappali maximumon rögzített kilométerdíjat kívánja elérni, a szigorúbb ellenőrzésektől és feltételektől pedig a piac tisztulását várják.

Vitézy Dávid ezzel kapcsolatban azt mondta, ahhoz, hogy az egységes árakat be lehessen vezetni, először Budapestnek törvényben kell megadni a jogot arra, hogy rendeletet alkothasson a taxiközlekedés szabályozására, az autók életkorára, környezetvédelmi besorolására, méretére, formatervére vonatkozóan.

Ezt követően a fővárosnak olyan új szabályozást kell elfogadnia, amelyben szigorítják a budapesti taxikkal szembeni műszaki (jármű életkora és mérete), környezetvédelmi elvárásokat, egyúttal egységes arculatot adnak a taxiknak. Ennek teljes körű bevezetése több évet vesz igénybe – tette hozzá.

Kapcsolódó hírek