Új kínai motorvonatokkal korszerűsödött a chilei vasút

iho/vasút   ·   2024.02.18. 12:00
chile_crrc_motorvonat

A CRRC Sifangtól vásárolt hat négyrészes duálüzemű szerelvény Santiago központi pályaudvara (Estación Central) és Curicó között közlekedik.

Az ország nemzeti vasúttársasága, az EFE intercity-szolgáltatásokért felelős leányvállalata, a Trenes Regionales Terra S.A. 2020 decemberében rendelte meg a vonatokat; a 70 millió dollár (jelenlegi árfolyam alapján bő 24 milliárd forint) összértékű megállapodás a járművek karbantartását is magába foglalja. A társaság szerint ezek a szerelvények a leggyorsabbak Dél-Amerikában, Chilében pedig az első olyan, ami el tudja érni a százhatvan kilométer per órás sebességet.

A villamos- és dízelüzemre is képes, 1676 milliméteres (indiai) nyomtávú motorvonatok az ország középső részén, a fővárost Chillánnal összekötő, részben villamosított vasútvonal 188 kilométeres Santiago–Curicó szakaszán pendliznek. Az új kínai járművek vasárnaptól péntekig irányonként háromszor, szombaton pedig kétszer közlekednek a korábban TerraSur néven is ismert intercity-járatokkal. A vonatok a távot két óra alatt zavarják le, útközben csak Rancaguában állnak meg. Fedélzetükön 236 lenyitható ülést helyeztek el, bisztrórészleg elérhető, külön helyeket alakítottak ki kerekesszékkel közlekedőknek, a kocsik végénél nagyobb csomag számára is van hely. Az utasokat audiovizuális utastájékoztatás segíti, utazás közben pedig wifit, fedélzeti szórakoztatórendszert és akadálymentes WC-t vehetnek igénybe.

A vasúttársaság azt tervezi, hogy az új vonatok útvonalát márciustól Talcáig (250 kilométer), nyártól pedig Chillánig hosszabbítja meg – számol be a Railway Gazette.

(Nyitóképünkön Chile egyik új CRRC-motorvonata. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek