Újabb pályarekonstrukció a horvátoknál

iho/vasút   ·   2020.03.06. 15:00
400px_horvat_teher

A horvát vasúti infrastruktúra-kezelő HŽ Infrastruktura és a kivitelező a napokban írta alá a nettó 49 millió euró, vagyis bő 15 milliárd forint értékű beruházásról szóló megállapodást. A költségek bő felét, 28,2 millió eurót (közel kilencmilliárd forintot) a Világbanktól felvett hitelből finanszírozzák.

Megújulhat a Zágrábtól a felvételen látható Savski Marof állomásig tartó vasúti pálya Horvátországban (kép forrása: Wikipedia)

A Zágráb nyugati pályaudvarától (Zapadni) nyugati, északnyugati irányban Savski Marofig vezető, 17,8 kilométer hosszú, kétvágányú pályaszakasz a horvát fővárostól Dobován át Szlovéniába vezető M101-es vasúti fővonalon található, továbbá része a X-es számú nemzetközi vasúti folyosónak is. A szakasz kiemelten fontos mind a nemzetközi teherfuvarozás, mind pedig Zágráb elővárosi közlekedése szempontjából: naponta körülbelül százhatvan szerelvény halad át rajta. A Railway Gazette arról ír, hogy a két sínpár nincs jó állapotban: csak hatvan kilométer per órás tempóval használható, így szűk keresztmetszetet jelent a vasúti forgalomban.

A rekonstrukció során átépítenek három hidat, valamint átereszeket és alujárókat, megújul két állomás, továbbá összehangolják a jelző- , biztosító- és telekommunikációs berendezéseket is. A munkálatokkal tervek szerint bő két év múlva, huszonhét hónapon belül kell elkészülni. Ezt követően a szakasz gyorsabb és jobb minőségű közlekedést tesz majd lehetővé: a vonatok százhúsz kilométer per órás tempóval haladhatnak, megnövelve a vonal kapacitását – számol be a Railway Pro.

A HŽ Infrastruktura két évvel ezelőtt az M101-es vonalból, Zaprešić-nél kiágazó R201-es vonal Zabokig tartó, huszonnégy kilométeres szakaszának villamosításával szintén a Swietelsky-t bízta meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek