Vasúti megújulás Szahalin szigetén a Metrovagonmassal

iho/vasút   ·   2019.08.12. 18:00
400px_ra3_szahalin

A járműveket a gyártó anyacége, a Transzmasholding (TMH) július végén adta át. A három, RA3 sorozatú motorkocsit a Mityiscsi üzem építette meg, a szahalini utasok pedig hamarosan utazhatnak is az új vonatokkal – számol be a Railway Gazette.

Három új RA3-as motorvonat áll forgalomba az Oroszországhoz tartozó Szahalin szigetén (kép forrása: Railway Gazette)

Az RA3-as a Magyarországon is jól ismert Metrovagonmas-ikermotorkocsik, az Uzsgyik (416-os, korábbi 6341-es sorozat) utódjának számító RA2-esek továbbfejlesztett verziója. Az új típus száz helyett már százhúsz kilométer per órás tempóra képes, összteljesítménye 720 kilowatt. A konstrukció július 22-én kapta meg hivatalosan a típusengedélyt. A szerelvény jóval modernebb, mint az elődei: több ülés található benne, a beltérben tűzálló és könnyen tisztítható anyagokat használtak fel, a légkondicionált, fertőtlenítő rendszerrel felszerelt utasteret energiatakarékos LED-izzók világítják be. Továbbá mind a vezetőfülkét, mind pedig az utasteret biztonsági kamerarendszerrel látták el, az utasokat utastájékoztató kijelzők informálják. A típus rekordidő alatt született meg: a megtervezés, a legyártás és az engedélyezés között mindössze nyolc hónap telt el.

A Magyarország területénél nem sokkal kisebb szigeten körülbelül nyolcszáz kilométernyi vasúti pálya fut. Az eredetileg 1067 milliméteres nyomközű hálózatot mostanában építik át széles, 1520 milliméteresre (kép forrása: Wikipedia)

A hetvennyolcezer négyzetkilométerével Oroszország legnagyobb szigetének számító Szahalinon jelenleg körülbelül nyolcszáz kilométernyi vasúthálózat található, mely a kilencvenes éves elején még közel ezeregyszáz kilométerre nyúlt. Az eredetileg keskeny, 1067 milliméter nyomközű, japán rendszer szerinti sínpárokat az elmúlt évek során alakítják át az orosz rendszer szerinti széles, 1520 milliméteresre. A hálózatot jelenleg az Oroszország keleti szélén üzemelő RZSD-leány, a Távol-keleti Vasút (Dalnevosztocsnaja Zseleznaja Doroga, Дальневосточная железная дорога) üzemelteti.

Az RA3-asok lassan teret hódítanak maguknak Oroszországban: 2018 végén a moszkvai központú, tíz oroszországi régióban elővárosi vasúti szolgáltatást nyújtó Központi Elővárosi Személyszállító Vállalat (CPPK, Centralnaja Prigorodnaja Passzazsirszkaja Kompanyija, cirill betűkkel: Центральная пригородная пассажирская компания) huszonhárom szerelvényt rendelt meg a Metrovagonmastól (MVM). A társaság 2019 folyamán tizenhét kétrészes és egy háromrészes vonatot vesz át a tervek szerint, 2020-ban pedig a fennmaradó öt háromrészeshez is hozzájut.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Tíz IC+ Neo már biztosan lesz

iho/vasút   ·   2026.05.22. 08:00

Információink szerint az előző kormány még márciusban, közbeszerzés nélkül, kormányhatározat révén döntött a másodosztályú, termes járművek megrendeléséről.

Vasút Nagyvasút

Idén is megnyitja kapuit a kassai mozdonyparádé

iho/vasút   ·   2026.05.21. 12:00

Legendás mozdonyok és a ZSSK legmodernebb vonatai is felsorakoznak, már vezetett túrákon is részt lehet venni. Ha tudják, tegyék szabaddá magukat május 23-án vagy 24-én és látogassanak el a Rušňoparádára. Higgyék el, megéri!