Visszaköltözhettek a pénztárak az állomásépületbe Tapolcán

Joó Ferenc   ·   2018.02.14. 16:15
mav_tapolca_allomas_epulel-01

A huszadik század elején épült tapolcai állomásépület az idők során több átalakításon ment keresztül, legutóbb 1991-ben festették újra homlokzatát. A környező nagyobb vasútállomások felvételi épületei sorra épültek át az elmúlt években (Balatonszentgyörgy, Balatonfüred, Keszthely, Sümeg), így igencsak kirítt a sorból a tapolcai. Igaz, már volt próbálkozás az átépítésre 2010 körül is, akkor nem nyert pályázati pénzt erre Tapolca Város Önkormányzata.

A beruházás most a MÁV állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében, európai uniós forrásból valósult meg, mintegy 433 millió forintból. (A korábbi hírek 375 millió forintos költségvetésről szóltak.)

A majdnem kész felvételi épület december 30-án (fotók: Joó Ferenc)

Már a december harmincadiki Nohabos fogathajtás résztvevői is megcsodálhatták a megújult homlokzatokat, ki-ki kedve szerint boronghatott a resti elbontásán vagy örülhetett a helyén kialakult kis parkocska és kerékpártárolók létesítésének. Valóban sikerült műemléki igényességgel megújítani a felvételi épületet, amelyben korszerű pénztárakat és utasvárót alakítottak ki a kivitelezők.

Bár az épület nem kapott műemléki védettséget, a MÁV a tervezőkkel közösen az eredeti állapothoz hasonló, de letisztult, a 21. század funkcionális igényeinek megfelelő, modern és időtálló állomás létrehozására törekedett a felújítás során. A régi homlokzat, épületelemek, formák visszaállításához mindössze néhány tervtöredék és korabeli képeslapok álltak rendelkezésre.

Képeslap a huszadik század elejéről (forrás: www.vasutallomasok.hu

A körülbelül száz éve épült állomásépület érdekessége, hogy formája és anyaghasználata is eltér a MÁV típusépületeitől. Ennek az is oka lehetett, hogy magántőke bevonásával építették. Több átalakításon esett át 1952-ben és 1959-ben: a régi, mutatós, fából ácsolt perontető helyett egy könnyedebb, vasbeton szerkezetű előtető készült, és az üzemi funkciókat átköltöztették az újonnan épült forgalmi épületbe.

Az utasok és a kerékpárosok érdekében az utasforgalmi terek akadálymentesen közelíthetők meg, jelentősen megkönnyítve a mozgáskorlátozott utasok kiszolgálását is. A régi szárnyas ajtós szélfogó helyett fotocellás üvegajtó engedi be az állomásépületbe az utasokat. Már amikor – az első napon még nem teljesen működött jól a technika, kézzel kellett a peronok felőli elektromos ajtót nyitni, zárni.

Az utasváró a peronra (nem) nyíló ajtókkal

A felújítás során átalakításokat végeztek a forgalmi- és raktárterületeken, továbbá a vasutasok által igénybe vehető épületrészeken is.

Most már kezdődhet az ideiglenes pénztáraknak helyet adó konténerek, a kordon bontása. Sajnos, a felújítás során az első vágány felőli tujákat is eltávolították, de majd kárpótolja az utasokat a túloldali buszforduló közepén hagyományosan kialakított, minden évben díszesen beültetett virágágyás. Az állomásépület hivatalos átadása tehát később lesz, természetesen majd tudósítunk arról is.

Az állomásépület a vágányok felől a felújítás előtt (forrás: www.vasutallomasok.hu)

A fejlesztést a MÁV Zrt. a 9,9 milliárd forintos költségvetésű, huszonhárom vasútállomást érintő – az Új Széchenyi Terv KÖZOP és IKOP forrásából finanszírozott – 2013-ban indult rekonstrukciós programja keretében hajtotta végre. A tapolcai állomásépület felújítását a VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft. végezte.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek