Vót: a 265-ös a BILK-en vitézkedik

Vörös Attila   ·   2018.01.11. 21:15
800_265

Volt egy jó kis kiszolgálómenet a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság előtt Soroksáron. A vonat a BILK-környéki iparvágányokat látta el, főleg eltolható oldalfalú vagonokból és ócskavasas Eas-kocsikból állt az elegye. A szerelvénnyel a délelőtti órákban indult el a fradis „menetirányítói tartalék (MT)”, majd a munka végeztével délután tért vissza a fővárosi rendezőpályaudvarra. A vonat érdekessége főleg a mozdonya volt, szinte kivétel nélkül Szergejjel vitték – nagy ritkán Bobóval. A kétezres évek közepe-végén a 228-as Szergej volt a leggyakoribb mozdony ezen a vonaton, de a 230-as és a 265-ös is megfordult néha az élén.

Tíz éve már főleg remot Szergejjel dolgoztak a soroksári tolatóson. A 265-ös nemrég kapott egy kisebb javítást, a festése is új. Öröm volt viszontlátni! A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból

2007-ben aztán komoly változások indultak meg Ferencvárosban, a Szergejek remotprogramjának utolsó gépei ide kerültek. Egyre kevesebb igény volt a klasszikokra, amiket végül elosztogattak a vidéki fűtőházak között. A 224-es és a 228-as hamar elkelt, a díszlécesek viszont az „itt nem kellesz, de másnak sem szívesen adlak oda” paradoxonba kerültek. Azért egy-egy szezont csak lehúzott Szolnokon, Szegeden, Miskolcon vagy épp Dombóváron a 230-as és a 265-ös, de mindig visszakerültek a Fradiba. Ez jelenkorunkban is így megy, a 265-ös ma is Ferencvárosban ácsorog, és talán a 230-as is. Legutóbb a délegyházi sóderrakodásnál dolgoztak, előtte nyáron pedig a 265-ös Fehérváron, a 230-as Dombóváron járt kisegíteni. Közben el is fogytak a fővárosi szergejes munkák. Egy remotra számítanak a ferencvárosi keleti rendezőben, illetve egy másik gép a váci tartalékként szolgál.

A mai helyzet: a soroksári ócskavasat és egyéb elegyet épp Szöcske ugrasztja át Soroksár-terminál állomásról Ferencvárosba

A BILK melletti iparvágányok sorsa is érdekesen alakult az elmúlt évtizedben. A legészakabban kiágazón most is ugyan olyan a forgalom, rakodják az ócskavasat. A középsőn sajnos teljesen megszűnt a kiszolgálás, pedig ide tíz éve még napi 5-10 vagon is érkezett. Az eltolható oldalú kocsikban (ha jól emlékszem) papíripari termékek érkeztek. A vonat szintén ellátta magát a terminált is, ez ma is így van, Soroksár-terminálról nemcsak konténer-irányvonatok indulnak és érkeznek. A kiszolgálás viszont sokat változott: a szórt elegy igény szerint jut el a terminálra, a Rail Cargo Hungaria vagy a Start vontatásával. Az iparvágányokat aztán a BILK-es tartalékmozdony szolgálja ki, sokszor éjszaka.

A változások pontosan illeszkedtek a MÁV Cargo–Rail Cargo Hungaria 2008–09-es név-, tulajdonos- és szemléletváltásába.

A zöld iparvágányokon még van élet, a piroson rég járt már vonat

* *

Fotós kollégánk cégeknek és magánszemélyeknek is vállal fotózást: esküvő, rendezvény, portré, családi képek műfajában keressék bátran Attilát az alábbi elérhetőségein!

Honlap: vorosattila.com
Facebook: Vörös Attila fotó
Instagram: vorosatil_ae
Mail: voriae@gmail.com

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek