Gyorspótjegytől a magyar S-Bahnig: ez volt 2013 a vasúton

Fritz Gergely   ·   2013.12.24. 19:00
2013_kk

Értelemszerűen tekintsünk el a mindennapi biztberhibák, késések és egyéb rossz emlékű hírek citálásától.  Az idei évben is jutott belőlük bőven, ám ez esetben a legfontosabb hazai történéseket szeretnénk feleleveníteni. A 2013-as esztendő bővelkedett eseményekben: járműbeszerzések, mozdonyfelújítások, évfordulók, balesetek, menetrendfejlesztések, gyorspótjegy-bevezetés színesíti (vagy árnyékolja be) az idei palettát.

Az év, ha úgy tetszik, jó hírrel kezdődött: január első napjaiban kiderült, hogy a MÁV és a GYSEV motorvonattenderének első felvonásán egyedül a Stadler indult. A közbeszerzés második fordulója is a svájci cég győzelmével zárult, a vállalat valójában magával versenyzett, fontosabb azonban, hogy másodjára az árakat lejjebb szorították.  A 42+6 motorvonatból álló beszerzésre februárban a kormány is rábólintott, áprilisban a GYSEV által rendelt motorvonatok első példányait elkezdték gyártani Szolnokon. A végeredményre egy évet sem kellett várni: december elején bemutatták az első járművet Sopronban. A szerződés szerint a MÁV új Flirtjei 2014 márciusától érkeznek, az utolsó motorvonatnak 2015. szeptember végéig kell befutnia.

Magyarországon lesz a legtöbb Flirt
(fotó: Vörös Attila)

A fejlesztéseknél maradva a MÁV-Start másik fontos idei beruházása (a 2012-es elővárosi-projekt után) az elöregedett gyorsvonati kocsik felújítása volt. Az elgondolás az volt, hogy a házon belüli ráncfelvarrás jóval olcsóbb, mint az új szerelvények vásárlása. A háromszáz vagon felújítását magába foglaló program még nem zárult le, ez 2014-ben is tart a MÁV-Gépészet Zrt. műhelyeiben. A kívül-belül megújuló kocsik túlnyomórészt a debreceni, a békéscsabai, a miskolci és a szegedi fővonalakon közlekednek majd (több vonalon már régóta élvezheti az utazóközönség a komfortosabb vagonok kényelmét, ám például a szegedi vonalra még alig jutott a renovált járművekből).

Egy megújult kocsi utastere
(fotó: MÁV Zrt.)

A jó hírre hamar jött a rossz is: május elsején jelentették be, amit az iho már márciusban megírt: ismét bevezetik a gyorsvonati felárat. A május közepétől érvényes drágulást némi kommunikációs káosz övezte: a minisztérium közölte, hogy az intézkedés nem nevezhető jegyáremelésnek, a MÁV pedig arra hivatkozott, hogy a gyorspótjegyre a meghirdetett vagonfelújítási-program tartása miatt van szükség. Idén nemcsak a pótjegy bevezetése érintette hátrányosan a kötött pályás közlekedést: még februárban számos viszonylaton megszűnt a virtuálisjegy vásárlásának lehetősége. Így a párhuzamos közúti tömegközlekedéssel szemben a vasúti jegyek tarifái növekedtek, a kötött pálya hátrányba került. Az intézkedés számos mellékvonalon jelentett drágulást. A problémát helyenként enyhítette, de nem oldotta meg a gyorspótjegy bevezetése után született döntés sem: a minisztérium az „alacsony komfortfokozatú” vonalakon 15 százalékos árcsökkentésről határozott, ezáltal összesen tizenöt, a minisztérium által kijelölt mellékvonalon került kevesebbe a menetjegy.

Többek között Szentes és Orosháza között lett olcsóbb a jegy
(fotó: a szerző)

A járműfejlesztéseknél maradva nem feledkezhetünk meg a MÁV-Gépészet IC+-projektjéről sem. A hazai személykocsi-gyártás újraindítását jelentő fejlesztésről 2011 nyarán született döntés. Idén gyakorlatilag elkészült az első két kocsi, a hazai próbákat követően nagysebességű ausztriai tesztek következtek. Az IC+ jól vizsgázott, a sorozatgyártásról jövő év elején dönthet a vasúttársaság. A cél elérését közel félmilliárd forinttal az Európai Unió is támogatta, a fennmaradó összeget a MÁV-Gépészet állta. A sorozatgyártás beindítása további munkahelyeket jelentene a szolnoki üzemben.

IC+ még a szolnoki szereldében
(fotó: Vörös Attila)

A vasútvonal-felújítások éveként is elkönyvelhetjük a 2013-as esztendőt: befejeződött a 30a-vonal rekonstrukciója, a menetrendváltástól csökkent a járatok menetideje is. A Budapest–Székesfehérvár vonalon jelenleg 120 kilométer per órával lehet döngetni, az ETCS 2 telepítését követően pedig 160-ra nőhet az engedélyezett sebesség. A tavaly indult esztergomi vonal felújítása is az idei év kiemelt projektjének tekinthető, noha a munka java még hátravan, a kétvágányúsításhoz szükséges kisajátítások ugyanis elhúzódtak. A vonal legkésőbb 2014. december végén készül el. A „félkettesen”, azaz a vonal (részben) elkészült Pilisvörösvár–Esztergom szakaszán december 15-e óta vonatozhatunk.

Flirt robog a teljesen új alsó pályán
(fotó: Máthé Zoltán, MTI)

Az uniós nagyberuházások közül említést érdemel a békéscsabai és a püspökladányi építkezés is. A 120-as vonal Gyoma–Békéscsaba szakaszán folyik a felújítás, időközben a békéscsabai állomás renoválására és a pályaudvar átépítésére is kiírták a pályázatot. A 100-as vonalon is javában folyt a munka idén, a Szajol–Püspökladány szakaszon dolgoztak a vasútépítők, a tervek szerint 2015 végére a jelzett szakaszon is 160 kilométer per órára nőhet a sebesség. Az izgalmak azonban még csak jövőre jönnek: a szajoli hidat várhatóan májusban cserélik. Ennek során teljesen kizárják a vasúti forgalmat, a tehervonatok kerülő útirányon közlekednek.

Moha-rakodó bejáratán robog a Púpos vonta fürdővonat Fehérvár felé
(fotó: a szerző)

A vasútbarátok számára kétségtelenül eseményekben gazdag évet jelentett az idei: a Csörgők negyvenedik, a Púposok ötvenedik évfordulója alkalmából mozdonybemutatót rendeztek Fehérvárott, illetve Hatvanban. Hosszú idő után a szintén ötvenedik évforduló alkalmából újra Nohab járt az észak-balatoni vonalon ablakos vonattal minden nyári hétvégén. A Siófok–Győr fürdős élén pedig a nyári idényben M40-es rotyogott Győr és Fehérvár között. Mindezek mellett életet leheltek a Nosztalgia retro-festésű MDa 3017-es motorjába, továbbá megújult a 424 247-es Bivaly is. Az év első hónapjaiban belső felújítás mellett új festést kapott a Kárpát Vasút 21-es Nohabja, decemberben pedig bizonyossá vált, hogy a Trakció kötelékébe tartozó 1-es Szergej kap átfogó felújítást a dombóvári fűtőházban. Novemberben pedig egy dupla Nohabbal vontatott különvonatot is szerveztek: a Nohab-GM Alapítvány Tízeskéje a 17-es pályavasúti svéddel fogott össze: szerelvényüket az 1-es vonalon továbbították.

Győrben a két turcsiorrú
(fotó: Béres Márton)

A mozdonymatricázások kapcsán sem maradhat bennünk hiányérzet, ha áttekintjük az idei kollekciót. A Székely Gyorsot idén Hunyadi Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából felmatricázott Mátyás-mozdony húzta Erdélybe. De több évforduló is okot adott a matricaragasztásra: a Wagner-év keretében a GYSEV 503-as Teknője (amely korábban Liszt emléke előtt tisztelgett) a 200 éve született zeneszerzőnek állít emléket. A MÁV a Weöres Sándor-év kapcsán matricázott: a 22-es Traxx egy-egy oldalán a költő fiatal- és idősebb kori arcképei láthatók.

A matricázás a győri fűtőházban 2013 tavaszán
(fotó: Vörös Attila)

Az év mérlegéhez hozzátartozik a nagy felhördülést kiváltott állami vállalatok prémiumosztogatásainak ügye is. Dávid Ilonát majd 20 millió illette volna, az utolsó hírek szerint kormányzati utasításra a pénzeket 2 millió forintig vissza kell fizetni, vagy jótékony célokra kell fordítani. Ennek valószínűleg nem csak a 70-es vonal mentén élők örülnek, bár a váci térségben lakóknak idén jócskán elege lett a vasúttársaság vágányzári menetrendjéből. A 70-es vonalon mindennaposak voltak a kiugróan magas késések, az egyvágányú közlekedés és a váci állomás felújítása miatt bevezetett menetrend szinte naponta borult az állandó biztberhibák vagy vezetékszakadások miatt. A káoszt tetézte a hiányos utastájékoztatás is. A MÁV később újabb vágányzári menetrenddel igyekezett orvosolni a problémát, növelve a tartalékidőket, ezáltal kiszámíthatóbbá téve a közlekedést. Az okokról bővebben itt olvashatnak.

Vágányzári szerelvény: Traxx végeláthatatlan kocsisorral
(fotó: Kadocsa Gyula)

Az év végére azonban a december 15-én életbe lépett új menetrenddel egy igen innovatív fejlesztés is megjelent a MÁV-Start kínálatában: órás ütemben beindult a magyar S-Bahn Székesfehérvár és Kőbánya-Kispest között. További érdekesség, hogy az elővárosi forgalomban kísérleti jelleggel viszonylatszámozást vezettek be. Az intézkedéseknek köszönhetően a vasút még szervesebben beépülhet a főváros közlekedésébe. A Kelenföld–Köki közötti tizennégy perces menetidő előremutató, bízzunk benne, hogy lesz folytatás, s felzárkózunk olyan nyugati országokhoz, ahol hasonló rendszer már évtizedek óta sikerrel működik.

Irány Fehérvár
(fotó: Vörös Attila)

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek