IC+-ok helyett jöhetnek a kínai motorvonatok?
A minisztérium száz új építésű szerelvény beszerzéséről tárgyal, amit az áprilisi választásokig nyélbe is szeretnének ütni.
A minisztérium száz új építésű szerelvény beszerzéséről tárgyal, amit az áprilisi választásokig nyélbe is szeretnének ütni.
Az ötvenéves szabályzat elavult, fejlesztésre szorul. A frissített tervezetet Lázár János honlapján lehet elolvasni és javaslatokat fűzni hozzá. Igaz, Vitézy Dávid szerint bárki küld véleményt, azzal jó eséllyel feliratkozik a miniszter vagy a Fidesz adatbázisába.
A közlekedési tájékoztatók a választásokig utolsó epizódját tartotta hétfőn Lázár János építési és közlekedési miniszter. Számos kérdésre adott választ.
Összesen huszonnégymilliárd forintnyi forrást vont el a MÁV-tól a szakminisztérium a napokban, Lázár János javaslatára. Az egyeskocsi-támogatás is megszűnik, az RCH leépít.
Érik a kilencvenhárom Stadler GTW beszerzésére vonatkozó üzlet?
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között – jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
A svájci Thurbo kilencvenhárom Stadler GTW szerelvényére csapnának le. A vonatokat fokozatosan venné át 2029-től a hazai vasúttársaság. A gyártó Stadlert is bevonnák az üzletbe.
Sajtóértesülés szerint a Waberer’s Csoport a tranzakció feltételeinek nagy többségét már teljesítette, csak a szükséges banki és hatósági jóváhagyási folyamat van még hátra. Előbbivel azonban akadnak problémák.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a fejlesztők az oldal létrehozásával túlterheléses támadást intéztek a MÁV Emma adatbázisa ellen. A holavonat helyett azonban beindult a vonatterkep.hu és a megisholavonat.hu!
A GYSEV 752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a nagyobbik államvasúttól.
Lázár János közlekedési információs tájékoztatóján ez is elhangzott.
Az építési és közlekedési miniszter egyik legfontosabb vállalása, hogy a vonatok húsz percnél nagyobb késése esetén visszafizetik a jegyár felét. További jelszavak: klímagarancia, klímás buszok, keksz, üdítő, százhatvannal a Balatonra.
„A szegedi ipari terület bővítésével összefüggő beruházások és infrastruktúra-fejlesztések megvalósításához kapcsolódó további döntéseket” foglalta kormányhatározatba a kormány, ami aztán megjelent a Magyar Közlönyben.
Megelégelték a rendszeres bántalmazást a vasutasok, határozott jogi és erős rendőri védelmet követelnek.
Lázár János a tíz vállalásából ezt és az új MÁV+ applikációt kipipálhatja, bár az még, a szakminisztérium saját bevallása szerint nincs teljesen kész.