Hatvanéves a tízes Nohab

Károly Szabolcs   ·   2023.11.14. 18:00
M61010_kulonvonat_2010_1

A Nohab-GM Alapítvány tulajdonában álló nagydízel e jeles évfordulóját különvonattal ünneplik meg november 18-án, szombaton.

Az 1963-ban, 2585-ös gyári számmal épített, Nohab GM 5304-1400 gyári sorozatú dízelmozdonyt hatvan éve, 1963. november 14-én M61 010 pályaszámmal vette állományba a MÁV. A mozdony – tizenkilenc másik MÁV-os társával együtt – az ország szinte minden nem villamosított fővonalán dolgozott az évtizedek során, majd ezen vonalak folyamatos, a hetvenes és nyolcvanas években végbement villamosításával jobbára a Balaton északi partján futó 29-es vonalra szorultak, tapolcai honállomással. A menetrend szerinti üzemüket végül 2000. december 21-én zárták, a Tízes ennél néhány nappal korábban, tizenharmadikán.

A kilencvenes éves selejtezési hullámát követően a MÁV Gépészeti Igazgatósága 2001 elején versenytárgyalást írt ki a mindössze néhány példányban fennmaradt Nohabok közül négy értékesítésére – köztük a Tízesre is –, az első körben eredménytelenül. A megismételt, már minden egyes M61-esre külön érvényes eljárás során, 2002. március 7-én az ikonikus mozdonytípus fennmaradásáért elkötelezett rajongókat tömörítő Nohab-GM Alapítvány 8 millió 125 ezer forintért vásárolta meg a Tízest. A nonprofit civil szervezet lépésének az volt a célja, hogy a mozdonysorozat emlékének megőrzéséhez egy hazánkban üzemeltetett Nohab megvásárlásával, műszaki helyreállításával és üzemképes állapotban tartásával járuljanak hozzá.

Az M61 010-es szerencsésnek mondhatja magát: a gépet a MÁV 1997-ben már részben felújította és újrafestette az alapítvány egyik későbbi alapítójának társfinanszírozása mellett. A mozdony valószínűleg ennek is köszönheti túlélését: a 012-es selejtezésének indoka például a rossz külső állapotú járműszekrény volt.

A gép pontosan egy évvel az M61-esek utolsó menetrendi útját követően a Keleti pályaudvar fűtőházába, a G. Tim-Co. Kft. telephelyére került, kiábrándító műszaki állapotban: a leállított mozdony már néhány perccel később sem volt újraindítható a tíz évnél is idősebb akkumulátortelepek rémes állapota miatt.

A Tízes hosszú évekig pihent, de nem hiába: teljeskörű műszaki felújításon esett át. A motor újraindításához elengedhetetlen alkatrészeket 2002 végén rendelték meg, az új akkumulátorok 2003-ban érkeztek meg, a források legnagyobb részét azonban a tizenkét kerékabroncs beszerzésére kellett elkülöníteni. Ezidőtájt nyílt lehetőség arra, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően Nyugat-Európában már leállított mozdonyokból saját munkaerővel még beépíthető állapotú alkatrészeket bontsanak ki. Az alkatrészbeszerzés 2004-ben is folytatódott, emellett a motor javítása és tisztítása volt a fő feladat. Váratlan hibák elhárítását követően 2004. december 12-én, három év állás után ismét beindult a 16 hengeres erőforrás. Ráadásul az alapítvány anyagi helyzetét jelentősen javította, hogy jogosulttá vált a magánszemélyi SZJA egy százalékának fogadására. A MÁV Északi Járműjavító Kft. 2005-ben segítőként jelentkezett a megvásárolt kerékabroncsok cseréjére és a forgóvázak megfelelő szintű munkáinak elvégzésére, így a Tízes be is vonulhatott a járműjavítóba. A nagyvas 2008 januárjában térhetett vissza a fűtőházba, ahol a hűtési és a levegős rendszer felújítása és levizsgáztatása 2009 májusára készült el.

Fehérvárcsurgónál egy rövidke teherrel, 2016-ban (fotó: Vörös Attila)

A Tízes végül többévnyi, aprólékos újjáélesztést követően, 2010. január 19-én Budapest és Göd között tett sikeres hatósági vizsgát, ettől kezdve ismét újra szelhette a vaspályákat. Első különvonata  az év szeptember 4-én indult: a Keleti pályaudvarról indulva Vácon át Galgamácsáig és vissza volt az útja.

A karbantartási folyamat az üzembe visszatéréssel sem állt le: 2011–2012-ben megtörtént a hűtőcsoport cseréje, és a dízelmotor is egy vadonatúj, gyári motorvédelmet kapott az eredeti helyett, 2013-ban pedig a villamos rendszer és a segédüzemek részleges felújítása zajlott. Ezeket követően már 618 010 pályaszámmal állt újra üzembe a Nohab, amelyet az Alapítvány partnere, a budapesti központú MTMG Logisztikai Zrt. magán-vasúttársaság vett bérbe. A mozdony forgalomba állításának ötvenedik évfordulóját egy jubileumi különvonattal ünnepelték 2013-ban, amelynek útvonala érintette az Öttevény–Lébény szakaszt is, ahol a mozdony annak idején az első hazai hatósági futópróbáját végezte.

Egy különvonat élén a Balaton északi partján, Balatonederics bejárati előjelzőjénél 2016-ban (fotó: Vörös Attila)

A Tízes 2014-ben is átesett némi korszerűsítésen, 2015-ben és 2016-ban viszont már szinte egész éven üzemelt. A kerékabroncsok esztergálására 2017-ben volt először szükség, ezt a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. pusztaszabolcsi karbantartóbázisán végezték el.

A kultikus jármű a vasútmodellezők számára is begyűjthető: a norvég NMJ 2018-ban adta ki H0-ás méretarányú modelljét.

A Nohab-GM Alapítvány a mozdony ötvenedik születésnapjáról különvonattal emlékezett meg, és ez most a hatvanadiknál sincs másképp: Rákosrendezőről indulva a 2023. augusztus elseje óta szünetelő személyforgalmú ipolytarnóci vonalra szerveztek menetet november 18-ára.

A Tízesről, valamint a teljes hazai Nohab-történelemről az Indóház Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő, bővített, átdolgozott és frissített Nagy Nohab-könyvben olvashatnak majd részletesen.

(Nyitóképünkön első, 2010-es különvonata élén az M61 010)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek