Tervezhetik, hogyan újuljon meg a 80-as vonal Hatvan–Füzesabony szakasza

iho/vasút   ·   2025.11.11. 15:00
mav_80as

64,2 kilométer hosszan építhetik át a miskolci vonalat – majd valamikor, ráadásul csak minimális fejlesztéssel.

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. által tervezési szolgáltatásokra kiírt, nyílt felhívás a napokban jelent meg az Európai Unió tenderfigyelő portálján. A nettó 1 milliárd 710 millió forint költségű, feltételes közbeszerzési projektet részben vagy egészben uniós forrásokból finanszíroznák.

A megrendelő szándéka, hogy Hatvan „A” elágazás és Hatvan állomás kezdőponti bejárata, valamint Hatvan állomás végponti bejárata és Füzesabony állomás – utóbbit is beleértve – között átépüljenek a nyíltvonal pályaszakaszok és az állomások átmenő fővágányai. Ezt a felépítmény és kitérők helyben történő cseréjével, az ehhez szükséges távközlési, biztosítóberendezési és erősáramú munkák elvégzésével, valamint a vasúti pálya alépítményének és az érintett műtárgyak megerősítésével, átépítésével érnék el. A cél, hogy a felújítás után a szakaszon a kétvágányú, normál nyomtávú vasúti pálya tengelyterhelése alkalmas legyen 225 kilonewtonra – a jelenlegi sebességi plafont viszont nem emelnék: maradna a százhúsz kilométer/órás maximális tempó!

A tervezési feladatok 64 kilométer 214 méternyi vasútvonalra vonatkoznak, hat állomást (Hort-Csány, Vámosgyörk, Ludas, Nagyút, Kál-Kápolna, Füzesabony) érintve. A korszerűsítés során 63 műtárgyat építenének át, 64,2 kilométeren újulhat meg a felsővezeték-hálózat, a FET/HETA és villamos alállomások, valamint a biztosítóberendezési és távközlési rendszerek.

A program része továbbá Vámosgyörk és Nagyút állomásokon, valamint Adács és Karácsond megállóhelyeken 250 méter hosszúságú, a sínkoronától számított 55 centiméter magasságú (Sk+55) peronok kiépítése, a jelenlegi vágánykép és peronelrendezés figyelembe vételével, valamint a peronok szintbeni megközelítésének megtartásával.

A Nagyút és Füzesabony állomások közötti nyíltvonalon a jobb vágány 2015-ben már átépült, az alépítmény és a műtárgyak megerősítésével, ezért ezek a létesítmények nem részei jelen projektnek. A megújítani tervezett vonalszakaszon a jelenlegi engedélyezett sebesség százhúsz kilométer/óra, az engedélyezett tengelyterhelés 210 kilonewton, ezért a közbeszerzési eljárás során a beruházással összefüggő tervezési feladatok beszerzése vált szükségessé.

Az érdeklődő vállalatok 2025. december 8-áig adhatják be jelentkezésüket. Az odaítélés elsősorban a kért ár alapján fog megtörténni: ötven százalékban számít.

A nyertes ajánlattevő tervezési feladatai:

  • a szakági engedélyezési tervek készítése;
  • egyéb szükséges terv, technológia készítése;
  • szakági kiviteli tervek készítése;
  • ajánlatkérési dokumentáció műszaki köteteinek elkészítése.

Ezek elkészítésére háromszáz nap áll rendelkezésre.

Sajnálatos azonban, hogy a MÁV nem számol a pályasebesség százhatvan kilométer per órára való növelésével, valamint az állomások komolyabb fejlesztésével. Ezáltal újabb évtizedekre bebetonoznák a jelenlegi infrastruktúra kapacitási plafonját és a menettartamokat.

(Nyitóképünkön a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között 2024-ben megújult pályaszakasz részlete. A tervek szerint Hatvan és Füzesabony között is megmaradna a jelenlegi sebességi limit. Kép forrása: MÁV Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek