Új pályák felé nyit a Stadler

iho   ·   2013.06.08. 09:15
kiskep_VVMT

Egy járműgyártó előre meghatározza, hogy a jövőben milyen irányban kíván bővíteni a svájci Stadler például meghatározó szereplővé nőtte ki magát például az elővárosi motorvonatok, a kis tolatómozdonyok vagy a fogaskerekűk piacán, ugyancsak gyártanak villamost. Különösebb szakértelem nélkül is belátható, hogy egy ilyen cégnek tovább tartana mondjuk a nagysebességű vonatok területére betörni, mint például a metrószerelvényekére. A metró sebessége ugyanis jócskán alulmarad mondjuk az elővárosi vonatokhoz képest is, alacsony padlóra sincs szükség, így az ahhoz kapcsolódó geometriai kihívásokkal sem kell megküzdeni. Nem véletlen, hogy a Stadler már régebben éppen a metrószerelvényeket tűzte ki bővítési célterületnek.

A stratégiai tervből most lett valóság, Genfben, a 60. tömegközlekedési InnoTrans kongresszuson és kiállításon mutatták be a az 1K típusú metrószerelvényeket, amelyekből a Berliner Verkehrsbetriebe (BVG) két prototípust rendelt meg. A svájciak berlini, Pankow-i gyára 2015-ben szállítja őket.

Mint ismert a német főváros U-Bahn-hálózat kétfajta űrszelvényű vonalakból áll, a Stadler-szerelvény a kisebb szabvány szerint készül. Ha a két első beválik, további harmincnégyet gyártanak a BVG részére 2017-től. (Szakértők szerint az opció lehívása valószínű, égető szükség van az új szerelvényekre.) Az A3L járműflotta legöregebb darabjait cserélnék le az új járművekkel: a legöregebb A3L71-esektől (O&K, 1972-1973), az A3L82-esek egy részétől (1982-1983, csak nyolc szerelvény) és a felszabaduló más szerelvények (A3L92 sorozat) áthelyezésével az U2-esen még dolgozó, NDK eredetű G-I/1E sorozatú metróktól szabadulna meg a BVG.

Az új metrószerelvények 80 ülőhellyel 330 utas befogadására képesek, 24 ajtajuk van. Az utastérből természetesen a korszerű audiovizuális utastájékoztatás sem maradhatott ki. Külsőleg-belsőleg antigraffiti bevonatot alkalmaztak, az ablakokat karcolások ellen védőfóliával burkolják. A forgóvázak felfüggesztése légrugós, ez zajtalanabb futást tesz lehetővé. A szerelvények ütközők között mért hosszúsága 51 640 miliméter. A motor teljesítménye 1020 kilowatt, ez 70 kilométer per órás maximális sebességet tesz lehetővé.

Genfben egy kocsinyit mutattak be az új metróból<br />A képre kattintva galéria nyílik<br />(illusztrációk: Stadler)

Egészen már története van egy másik irányú bővölésnek. A cél ezúttal a gumikerekesek világa, az ok pedig, hogy a Stadler bevásárolta magát a minszki troligyárba, a Belkommunmasba. Pontosabban vegyesvállalat alakult a fehérorosz fővárosban a svájciak többségi részvételével. Új üzem is épül zöldmezős beruházásként.

Így már Genfben debütálhattak a Stadler Minszknél készülő A420-as hibrid- és a VitoVT Max Duo trolibuszok is. Az A420-as modell műanyag járműborítással és korszerű hajtáslánccal épült. A kéttengelyes, 12 090 milliméter hosszú járműbe épített dízelmotor 184 kilowatt teljesítményre képes. A villamosenergiát előállító generátor 180, a kocsit hajtó villanymotorok 120 kilowatt teljesítményűek. A 18 tonnás járművekben alapesetben 29 ülőhely és 78 állóhely van. A jármű a hibridhajtásnak köszönhetően a hagyományos buszokhoz képest 25-50 százalékkal kevesebb üzemanyagot használ, írja a Reginalbahn. A dízelmotorja pedig az Euro V-ös kibocsátási normáknak felel meg.

Az egyedi külsejű VitoVT Max Duo trolibuszok alacsony padlósak. A járműveket mozgató villanymotorok 210 kilowatt leadására képesek. A trolibusz felsővezeték nélküli üzemben egy 100 kilowattos Euro IV vagy Euro V-ös dízelmotor segítségével halad. Dízelüzemben 50, villamos üzemben 60 kilométer per órával közlekedhetnek a járművek. A 18 750 milliméter hosszú járműnek négy illetve öt ajtaja van, padlómagassága 360 milliméter. A járműben 38 ülőhely és 153 állóhely van. A kocsi klímaberendezését és fűtését a szélsőséges éghajlati viszonyokat figyelembe véve alakították ki.

A cikk elkészítésében közreműködött Halász Péter.

Az új Stadler-buszok megjelenésükkel feltűnést keltenek

Kapcsolódó hírek