Újra Csárdásozhatunk Prágáig

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.11.23. 11:15
kiskep

Kezdjük a nemzetközi forgalom legnagyobb újdonságaival: kétórás ütemben követik egymást a railjetek Prága, Brno, Bécs és Graz között, sőt 4 óra 10 percre csökken a menetidő a cseh és az osztrák főváros között (jelenleg 4 óra 45 perc). December 14-étől Pendolino szerelvény jár Kassára, amely a két város közti menetidőt csaknem egy órával lerövidíti – hét és fél óra alatt juthatunk el Prágából Kassára napközben. Mindezt úgy, hogy a jelenlegi rövidebb útvonal helyett újra Ostraván keresztül közlekedik majd a vonat. Újra lesz nappali kapcsolat Varsóval, valamint kiegészül az ütemes menetrend Prága és Budapest között – az Avala helyett Csárdás lesz, sőt eggyel több vonat jár majd Hamburg és Budapest között. A Jeszenszky János mellé betársul a Porta Bohemica is.

Magyarország

Az EuroCity járatok Budapest felé az új menetrendi időszakban napközben már kétórás ütemben járnak. Megszüntetik az eddig Villachba közlekedő Vindobona EC-t, helyére a Porta Bohemica EC kerül, amely Hamburgot Budapesttel köti össze. Mivel az Avalát átirányítják Bécsbe, így a mostani időfekvésében egy régi ismerős tűnik fel újra, mégpedig a Csárdás EC. A nyári szezonban közlekedő kocsik (Bar, Split) maradnak a régi rend szerint (hacsak nem lesz megint árvíz). Az éjszakai Metropol EuroNight menetrendjében és szerelvény-összeállításában változás nem lesz, viszont a Cseh Vasutak már garantálják a „göncölszekeres" Siemens-hálókocsik besorolását a vonatba. Így a jegyvásárláskor már Deluxe kategóriás hálófülkébe is válthatunk majd SparNight ajánlat keretén belül jegyet.

Ausztria

Minden bizonnyal a legjelentősebb pozitív változás az ausztriai vasúti kapcsolatot érinti. Itt napközben kétórás ütemben közlekednek a Magyarországon már jól ismert railjetek Prága, Bécs és Graz között. Ehhez fűződik a ČD tarifarendszerébe beiktatott „Business" kategória, amely lényegében annyit jelent, az első osztályú menetjegy mellé az utasnak kötelező helyjegyet is váltania, akár belföldi, akár nemzetközi viszonylatban utazik. A railjetek az újonnan megnyílt bécsi főpályaudvaron állnak majd meg. A Varsóból Csehországon át Bécsbe közlekedő EuroCity járatoknál (Sobieski és Polonia) lényegi változás nem lesz, az éjszakai utazás is marad a régiben, a Bécs, Prága és Berlin között a Metropolra csatolt közvetlen kocsikkal. A Prága–České Budějovice–Linz vonalon is marad a napi két pár nemzetközi gyorsvonat EC/IC minőségű kocsikkal, ötórás menetidővel.

Ausztria felé napközben már railjetekkel utazhatunk<br>(fotó: České dráhy)

Szlovákia

Természetes, hogy a legszorosabb vasúti kapcsolata Csehországnak Szlovákiával van. Az egyes menetrendi változtatásokkor erről a kapcsolatról esett általában a legkevesebb szó, hiszen itt volt a legkevesebb változás. Most viszont fordulat állt be.

A cseh állami vasúttársaság (České dráhy) egy forradalmi lépésre szánta el magát: Prága és Kassa között SuperCity Pendolino kategóriás vonatpárt járat december 14-étől. Azt, hogy eme lépést igazából mi ösztönözte, már leírtuk. A lényeg az, hogy érdemi javulás várható mind a menetidőt, mint pedig a vonaton nyújtott szolgáltatások skáláját tekintve is. A Pendolino Prágából 6:35-kor indul majd, Ostravát érintve 14:06-ra érkezik meg Kassára. Ez a jelenlegi helyzethez képest több változást is jelent: egyrészt a legendás Košičan expressz újra átkerül a hosszabb útirányra, az északi bányavárosok felé csácai (Čadca) átmenettel, másrészt pedig a menetidő az eddigi legrövidebb, 7 és fél óra lesz (jelenleg 8 óra 21 perc). Visszafelé Kassáról 14:52-kor indul majd, és késő este, 22:21-re ér vissza a cseh fővárosba.

(fotók: a szerző)

Tehát a Pendolinót a csehek elég szűk egynapos fordában küldik Kassára. A szerelvény takarítását valószínűleg útközben oldják meg, hiszen Kassán csak háromnegyed órás pihenőt kap a Pendolino. Ami a fedélzeti szolgáltatásokat illeti, minden meglesz, ami a belföldi Pendolinókon megszokott: garantáltan lesz fedélzeti portál filmekkel és különböző kikapcsolódási lehetőségekkel, az utasok figyelhetik a vasúti pályát is, biztosan lesz wifi a fedélzeten, valamint az első osztályos prémiumszolgáltatások sem maradhatnak el (vlakuskák). A vonatjegy ára a minőségi javulás ellenére olcsóbb lesz, mint a jelenlegi, még úgy is, hogy a Pendolino helyjegyköteles vonat lesz. A SparDay ajánlat 15 euróért lesz elérhető plusz 3 euró a helyjegy, tehát összesen 18 euró. Jelenleg Kassára a legolcsóbban 22 euróért juthatunk el úgy, hogy az ár nem tartalmazza a helybiztosítás árát. Minő meglepő.

Ezen kívül hétvégi mentesítő vonatként bevezetik a Košičan EC-t, amely péntekenként indul Prágából és vasárnaponként tér vissza. Ezen a járaton közlekedik tovább a nappali „autovlak", azaz az autószállító kocsi is.

Az éjszakai utazás terén is változás lesz, hiszen a mostani három gyorsvonatból csak kettő marad, igaz a közvetlen hálókocsik továbbra is megmaradnak a Cheb–Plzeň–Prága–Kassa, Cheb–Ústí nad Lebem–Kassa, Prága–Besztercebánya–Zólyom viszonylatokon. A Slovakia EN marad a poprádi autószállítással együtt, viszont az Excelsior és Šírava nemzetközi gyorsvonatokból egy új vonat, a Bohemia kerekedik. A többi nappali járatok esetében, amelyek Prága és Zsolna között közlekednek mindkét lehetséges határmenettel (Čadca és Púchov) csökken a menetidő. Marad a kétórás ütem minden irányban, ami azt jelenti, Prágából Zsolnára minden órában indul napközben vonat, páros órában Ostraván át, páratlan órában pedig Horní Lidečen keresztül. Zsolnán természetesen tartva lesznek a csatlakozási lehetőségek Kassa és Pozsony felé is.

Lengyelország

A csehek újra elindítják a Prágát Varsóval összekötő nappali EuroCity Praha járatot, amelyen korszerű cseh szerelvény lesz étkezőkocsival és multifunkciós kocsival (mozgássérültek szállítása, kerékpár, gyermekkocsik). A 705 kilométeres szakaszt picivel több, mint 8 óra alatt teszi meg a járat, Prágából 10:19-kor indul, vissza pedig 17:44-kor érkezik. A Bécsből eddig Varsóba közlekedő Sobieki EC végállomása december közepétől a Balti-tenger déli partján, Pomerániában fekvő Gdynia lesz. Az éjszakai utazás terén érdemleges változás nem lesz.

Németország

Prága, Berlin és Hamburg között csak kisebb kozmetikai változások következnek be az új menetrendi időszakban, marad tehát a jól bevált kétórás ütem 4 óra 45 perces menetidővel Berlinbe, és nagyjából 7 órás menetidővel Hamburgba. Némelyik járaton már engedélyezik majd a kerékpárszállítást is. Az Alois Negrelli EC a tavaszi és a nyári időszakban Rostock és Warnemünde felé lesz meghosszabbítva, igaz csak a hét néhány napján.

A Phoenix EuroNight esetében már nagyobb változások állnak be, a német fél döntése alapján megrövidül mind a szerelvény, mind pedig az útvonala. Kölnből a vonat már nem Amszterdam felé folytatja útját, hanem bejárja a Ruhr-vidéket, végállomása pedig Oberhausen lesz. Megszűnnek a közvetlen háló- és fekvőhelyes kocsik Koppenhágába. A zürichi közvetlen kocsik maradnak a régiben, csak visszafelé lesz némi változás, ugyanis a Canopus EN (ami most is csak Zürich–Prága viszonylaton közlekedett naponta) a téli időszakban hétköznaponként nem közlekedik majd mint külön járat. A zürichi stokkot Drezdában a Hungária EC-re csatolják, s így érkezik meg Prágába. A Metropol EN esetében változásra nem számíthatunk. Ugyanez érvényes a napi négy pár müncheni expresszre is a Prága–Plzeň–Regensburg–München vonalon.

Tarifa és egyéb változások

A csehek az újonnan bevezetett railjet kategórián kívül még egy új vonatnemet is létrehoznak, ez lesz az Rx – jobb minőségű gyorsvonat (rychlík vyšší kvality). Ez azt jelenti, hogy fokozatosan megjelennek a garantáltan jobb minőségű kocsikból összeállított belföldi gyorsvonatok is. Ez főleg a railjet-beszerzésnek köszönhető, s annak, hogy egyre több felújított, légkondicionált kocsi kerül forgalomba a cseh vasúton. Magasabb színvonalú gyorsvonatokkal utazhatunk például a Prága–Plzeň–Cheb, Prága–Plzeň–Klatovy/Železná Ruda, Brno–Břeclav–Otrokovice–Přerov–Olomouc szakaszokon, de EC/IC-minőségűek már például a linzi gyorsvonatok is. Csaknem minden távolsági járaton megjelennek a felújított modern többfunkciós kocsik. 2015-ben tovább bővül a wifi szolgáltatás is.

Jegyáremelés csak igazán szimbolikus, átlagosan 1 százalékos lesz, amely csak az infláció miatti emelésnek számít. Több kedvezményes nemzetközi SparDay és SparNight ajánlat viszont olcsóbb lesz néhány euróval. Lényegesen pozitív intézkedésnek ígérkezik a vasúttársaság e-shopjának felületén regisztrált utasok számára nyújtott pontrendszeres kedvezmény. Aki online vesz vonatjegyet, az a jegyár értékének megfelelően pontokat kap (10 korona 1 pontot ér). Az összegyűjtött pontokat aztán különböző kedvezmények kiváltására lehet fordítani. Ötven pontért például a Vasútkirályságba (Království železnic) lehet majd 30 koronás belépőt szerezni (teljesáron 200 korona), 100 összegyűjtött pontért a Lužná u Rakovníkában lévő Vasúttörténeti Múzeumba lehet 90 százalékos kedvezménnyel belépőt váltani, 500 pontért pedig 90 százalékos kedvezménnyel váltható meg a teljes vasúthálózaton érvényes hétvégi napi bérlet (650 korona helyett 65 korona), amely 2 felnőttet és akár három gyereket jogosít korlátlan utazásra 24 óra alatt bárhonnan bárhová.

Van egy kissé vitatható intézkedés is, mégpedig kötelező lesz a 6 éves kor alatti gyermekek számára is jegyet váltani, bár nem kell majd érte fizetni – a gyermekek szállítása természetesen továbbra is ingyenes lesz. A vasúttársaság statisztikai adatgyűjtésre hivatkozva hozta meg ezt a döntést. Lesz tehát Csehországban is nulla koronás vonatjegy. Mivel decembertől a Metropol EN járaton már garantáltan a legújabb WLABmz típusú hálók közlekednek majd, ezért lehetséges lesz 1. osztályú Deluxe kategóriás SparNight kedvezményes menetjegyet váltani (a fülkében külön WC és zuhanyzó is található) 79 euróért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek