Van, akinek a fényvillamos sem elég világos
A miskolci adventi járat elé egy autó kanyarodott ki még hétfőn kora este.
A miskolci adventi járat elé egy autó kanyarodott ki még hétfőn kora este.
Negyvenöt évvel az Apollo-17 programja után Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, visszatérhetne az ember a Holdra, sőt bázist is kialakítanának. De nem lesz az olyan egyszerű.
Átadta a Schmitz Cargobull az utolsó pótkocsit a Waberer’s-nek a 2017-ben megrendelt szériából, a hatszázadik Mega leszállítását a két cég vezetői közösen ünnepelték a pótkocsigyártó németországi komplexumában.
Gerillasávokat festettek fel egy éjszaka alatt Riga kerékpáros aktivistái, miután megunták, hogy nem történik semmi.
A korábban előre jelzettnél hárommilliárd dollárnál magasabb, 34,5 milliárd dollár összesített adózott eredményre számít ebben az évben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség a légitársaságoktól, jövőre pedig ennél is nagyobb eredményre van kilátás.
Régóta vadászott egy Zlin 142 típusú kiképző-gyakorló gépre az intézmény.
Újabb kedvezményeket kapott a társaság, még könnyebben végezheti vámtevékenységét.
Idén a menetrendváltás egyik ígérete az volt az esztergomi oldalban, hogy mostantól villamos motorvonatokkal is el lehet jutni a fővárosba.
Szegeden tényleg 2017 van a közösségi közlekedési szolgáltatásokban. Érintős bankkártyával már a Pesa villamosokon és az Ikarus-Škoda trolikon is lehet jegyet venni.
Évente közel tízezer agresszív utas rontja el a légiutazást, ők valamilyen formában inzultálják a személyzetet, vagy utastársaikat.