Fonódó: lassan elérnek a Lánchídhoz
Átépítik a Lánchíd budai hídfőjében található villamosalagutat, ezért március 16-ától változik a 19-es és a 41-es villamos menetrendje.
Átépítik a Lánchíd budai hídfőjében található villamosalagutat, ezért március 16-ától változik a 19-es és a 41-es villamos menetrendje.
Szegeden az SZKT-nál kőkeményen betartják a szabályokat: a járművezető is, és a „sajtóosztály” is.
Több mint ötvenen megsérültek, amikor egy Amtrak-szerelvény összeütközött egy nyerges vontatóval egy átjáróban.
Március 25-étől április 26-áig a 70-es vonalon valamennyi vonat módosított menetrend szerint közlekedik.
Nyíregyháza és Békéscsaba felé módosul a menetrend, vonatpótlásra kell számítani, illetve lesz olyan vonat, amely egyáltalán nem közlekedik.
Az összességében legelőnyösebbet ajánlatot adó ZÁÉV Építőipari Zrt. nyerte meg a MÁV által, a kaposvári vasútállomás műemlék épületének rehabilitációjára kiírt nyílt közbeszerzést, hat ajánlattevő közül.
Az eredetileg becsült nettó 1,5 milliárd forint helyett, nettó 1 milliárd 183,8 millió forintért végezheti el a Békéscsaba-Lökösháza Konzorcium, a Békéscsaba és Lökösháza közötti vasútvonal engedélyezési tervének felülvizsgálatát, készítheti el az új engedélyezési tervet, továbbá a kiviteli terveket és a tenderdokumentációt – jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.
A Liget Budapest Projekt kormánybiztosa szerint semmi sincs még kőbe vésve: a közlekedési emlékek valószínűleg már a végleges helyükön lesznek az építkezés alatt is. Baán László szerint a Közlekedési Múzeumnak szánt nyolcmilliárd forint viszont fix összeg.
Új hét, új munkanap, újabb 24 órával vagyunk közelebb az átadáshoz!
A 2-es villamos, valamint a 8-as és 10-es trolibuszok menetrendjét finomhangolja az SZKT március 14-étől.
Idénymenetrendet vezet be a BKK a kedvelt kiránduló-, pihenőhelyszíneket megközelítő vonalakon, valamint a hajójáratokon.
Az ESTEL RA, az Algériai Nemzeti Vasutak és a Siemens konzorciuma közösen bővíti kétvágányúra a Beni Mansour és Bejaia közötti vasútvonalat.
Horgász Show lesz Budapesten ezen a hétvégén, ha vonattal jön, félárú alkalmi retúrjegyet válthat!