Vasút
Civitas Fortissima – hatodszor
Megint sztrájkolnak az olasz vasutasok
Szombat estétől vasárnap estig tart a munkabeszüntetés, emiatt az olasz vasúton vonatlemondásokra, késésekre kell számítani.
BKV: pozitív gazdálkodás
Az elfogadott üzleti terv keretei között gazdálkodtak. Hatékonyságnövelő intézkedéseinek köszönhetően évek óta pozitív az üzemi eredmény. Közlemény.
Őrült sokat vonatoztunk tavaly!
A MÁV-Start bevételei több mint 1,6 milliárd forinttal nőttek 2014-ben a nemzetközi és a belföldi menetjegy-, illetve bérleteladásokból az előző évhez képest.
Bécsben tesztelik az első katari villamost
Szerintünk 40 nap múlva kész a támfal ideiglenes helyreállítása
Janka nénivel értünk egyet. Bár ő miután megitta a bort, megváltoztatta a véleményét...
Közfoglalkoztatás: 1600 embert vállal a MÁV
A vasúttársaság idén is részt vesz a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programban.
Moszkvai metróvezetők: veszélyesek az új szerelvények
A moszkvai metróban forgalomba állított 81-760-as kocsik hiányosságaival kapcsolatban a napokban több cikk is megjelent az orosz sajtóban. A hibák Budapesten is megjelenhetnek.
Lezárták a jelentkezést a mozdonyvezető-képzésre
Hatalmas volt az érdeklődés, a felvételi elbeszélgetéseket március 20. után kezdik.
Japán metrókat használnak majd Dzsakartában
Balatoni Kör: minimum fővárosi léptékű támogatást várnak el
Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól.
Összeállították Budapest első CAF-villamosát!
Megérkezett Budapestre az első CAF, szerda délre már össze is szerelték a két felet.
Szerintünk 41 nap múlva kész a támfal ideiglenes helyreállítása
Kedd állítólag az a munkanap, amikor tényleg elkezdünk dolgozni...