A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások június 1-jétől

iho/vasút   ·   2020.05.31. 09:30
vaganyzar0
40-es: új munkafázis változatlan közlekedéssel

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon, Ercsi és Pusztaszabolcs közötti új munkafázis van június 19-éig. A Déli pályaudvarról 23:55-kor induló 4158-as számú S40-es vonat helyett új 4110-es számú, S40-es vonat közlekedik Pusztaszabolcsig 0:15-ös indulással. Bátaszék–Sárbogárd vonalon a Bajáról a Keleti pályaudvarra tartó Ex839-es számú Gemenc módosított menetrend szerint közlekedik. A felújítás további fázisaihoz igazítva további módosítások is várhatók.

 

Tramtrain: most már a téli menetrendváltás az érvényes határnap

A Szeged–Békéscsaba vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés következő fázisában is, Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni – már nem is számoljuk, hányszor tolták arrébb.

 

29-es: öt vonat helyett járnak már csak pótlók, éjszaka dolgoznak a villamosításon

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon június 18-án éjszakáig néhány esti és hajnali, kora reggeli vonat helyett pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Aszófő között. Az érintett vonatok: a Székesfehérvárról 3:40-kor és 23 órakor, továbbá a Balatonfüredről 3:13-kor, 20:45-kor és 21:37-kor indulók. Az észak-balatoni vonal villamosítását végzik az éjszakai órákban, amikor kevesebb vonatot és utast érint az átszállás.

 

100c: máshogy járnak a vonatok, az összes IC-t pótlózzák

Június 19-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szerencs és Nyíregyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az InterCity-k helyett közvetlen IC-pótlóbuszokkal utazhatnak, melyek csak Tokajban állnak meg. A vonalszakaszon komplex felújítást végeznek a vasúti pályán, állomások vágányain és a felsővezetéken.

A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább 1,5-2 méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében. A kör InterCityk Nyíregyházáig közlekednek.

 

Buszozni kell a 9-esen

A GYSEV Fertőszentmiklós–Pomogy közötti vonalán június 2-áig pótlóbuszok szállítják az utasokat. A buszok Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhely helyett Fertőd, Gránátosház Volánbusz megállóhelyen állnak meg. A vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, pályakarbantartás miatt.

 

80-as: érvényes június 19-éig

A miskolci fővonal Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán június 19-éig a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. folytatja a pályafelújítást. Ebben az időszakban a késő esti és reggeli hatvani elővárosi személyvonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ez eltérő időpontokban és állomások között érinti a közlekedést, ezért érdemes előre tájékozódni. A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább 1,5-2 méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében.

Gödöllői személyvonatok

A gödöllői S80-as személyvonatok a Keleti pályaudvarról 8:05-től 18:05-ig az alap menetrend szerint indulnak, Rákoson 7 perc tartózkodás után óra 22-kor indulnak, Gödöllőre óra 49-kor érkeznek. A 7:05-kor induló S80-as személyvonat, Rákosról 1 perc tartózkodás után indul és Gödöllőre 7:43-kor érkezik. A 19:05 helyett 19:00-kor induló S80-as személyvonat, Rákosról 12 perc tartózkodás után 19:22-kor indul és Gödöllőre 19:49-kor érkezik. Gödöllőről 8 és 20 óra között az alap menetrendhez képest 8 perccel korábban óra 06-kor indulnak a vonatok, Rákosra óra 34-kor érkeznek, 9 perc tartózkodás után óra 43-kor indulnak, a Keleti pályaudvarra az alap menetrend szerint óra 55-kor érkeznek. Gödöllőről a 20:14-kor induló S80-as személyvonat az alap menetrend szerint közlekedik teljes viszonylatában.

Hatvani személyvonatok

  • Az S80-as járatok a Keleti pályaudvarról minden páratlan óra 30 perckor indulnak és Hatvanba páros óra 42 perckor érkeznek. Hatvanból páratlan óra 14-kor indulnak és a Keleti pályaudvarra minden páros óra 30 perckor érkeznek.
  • A vágányzár teljes időtartama alatt, azaz június 19-éig a Keleti pályaudvarról munkanapokon 5:05-kor és 6:05-kor Hatvanig, illetve Hatvanból a Keleti pályaudvarra munkanapokon 6:40-kor, 7:30-kor és naponta 8:25-kor érkező S80-as személyvonatok helyett Aszód és Hatvan között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Hatvanból 7:20-kor pótlóbusz közlekedik Aszódra, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • Május 30-ától június 19-éig a Keleti pályaudvarról 23:50-kor induló S80-as személyvonat helyett Aszód és Hatvan között pótlóbusz viszi az utasokat. Május 31-étől június 19-éig a Hatvanból induló és a Keletibe munkanapokon 4:20-kor és 5:20-kor, illetve naponta 4:55-kor érkező S80-as személyvonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat Hatvan és Aszód között.

Intercityk

A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 6:25 és 19:25 között minden óra 25. percében indulnak az IC-k, Füzesabonyba már az alapmenetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára. A Budapestre tartó InterCity vonatok Füzesabonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg. A kör InterCity vonatok Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti–Nyíregyháza illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati viszonylatban közlekednek. Szerencs–Nyíregyháza állomások között az InterCity vonatok helyett, közvetlen InterCity vonatpótló autóbuszok közlekednek. A Keleti pályaudvarról 6:25-kor induló Rákóczi és a 18:25-kor induló Hernád InterCity Miskolc-Tiszai pályaudvarig közlekedik. A Keleti pályaudvarra 9:30-kor érkező Hernád és 21:30-kor érkező Rákóczi InterCity Miskolcról indul 7:29-kor, illetve 19:29-kor. A határállomások lezárása és a nemzetközi vonatközlekedés szünetelése miatt Miskolc–Kassa, illetve Kassa–Miskolc között kimaradnak a menetrendből.

Egri gyorsvonatok

Az egri gyorsvonatok a Keleti pályaudvar és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Hatvan és Eger között változatlan menetrend szerint járnak. A Keleti pályaudvarról 30 perccel korábban, minden páros óra 30. percében indulnak. A Keleti pályaudvarra 30 perccel később, minden páratlan óra 30. percében érkeznek. Az 5500-as, 5508-as, 5509-es és 541-es számú vonatok S87-es jelzéssel közlekednek.

Sátoraljaújhelyi sebesvonatok

A Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban nem közlekednek a sátoraljaújhelyi sebesvonatok, helyettük a hatvani S80-as személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes. A Keletiből 20:55-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:50-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:56-kor és vasárnaponként 17:50-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

A hatvani vonal felújítása miatt több, más vonalon is módosul a menetrend

  • Az Aszód–Balassagyarmat (78-as) vonalon a 33516-os számú vonat a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik, Aszódról 13:53-kor indul és Balassagyarmatra 15:18-kor érkezik. Szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokon a 33559 számú vonat a teljes útvonalán 3 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 3:56-kor indul, Aszódra 5:20-kor érkezik. A 33513-as számú vonat a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 14 órakor indul, Aszódra 15:23-kor érkezik.
  • A Budapest–Újszász–Szolnok (120a) vonalon a 473-as számú Ister InterCity a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:05-kor indul, Szolnoktól változatlan menetrend szerint közlekedik Lőkösházáig. A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:10-kor indul Szolnokra a Z60-as zónázó vonat, illetve munkanapokon Sülysápra 19:15-kor az S60-as személyvonat. a Szolnokról munkanapokon 5:43-kor induló G60-as gyorsított személyvonat a Keleti pályaudvarra 7:30 helyett 7:35-kor érkezik. Szintén Szolnokról 5 perccel korábban 5:58-kor indul a G60-as gyorsított személyvonat, a Keletibe 7:50-kor érkezik. Nagykátáról munkanapokon 5 perccel korábban, 6:56-kor indul S60-as személyvonat, mely a Keletibe 5 perccel korábban 8 órakor érkezik.
  • A Budapest–Kunszentmiklós-Tass (150-es) vonalon az S25-ös jelzésű személyvonatok változatlanul a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. A Keleti pályaudvarról 11:57-kor induló Ivo Andrić vonat Kelebiáig közlekedik, a Keleti pályaudvarra 18:04-kor érkező Ivo Andrić vonat pedig Kelebiáról indul. Nem közlekednek Kiskunhalas–Kelebia között a 15:24-es indulási idejű, illetve ellenkező irányban a 16:05-ös indulási idejű személyvonatok.

 

Nyugati: „költöznek” a vonatok

A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon a Nyugati pályaudvar utascsarnoki tetőszerkezetének felújítása miatt ideiglenes menetrendi változás lép életbe.

A felújítás második szakaszában, június 19-én 22:15-ig az alábbi fontosabb korlátozások lesznek:

  • A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A vonatokhoz az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak.
  • A Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A renoválás további szakaszaiban a befejezésig enyhébb korlátozások lesznek.

 

Június végéig pótlózni kell a 16-oson

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vonalán június 30-áig az InterCity vonatok helyett Szombathely és Csorna között, a személyvonatok helyett Beled és Csorna, illetve Csorna és Hegyeshalom, továbbá egyes személyvonatok helyett Hegyeshalom és Rajka között pótlóbuszokkal kell utazni, pályafelújítás miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek