A kínai Boeing-központ első átadott 737-ese

iho   ·   2018.12.16. 11:15
cim

Az Air China veheti át az első gépet a Boeing új, Kínában épült központjában. A korábban sokfelé olvasható félreértések elkerülése végett nem komplett gyárról van szó: a 737 MAX összeszerelése továbbra is csak a Washington állambeli Rentonban zajlik, viszont a Kínába kerülő példányok egy része itt, Csousanban kapja meg belső kiképzését és itt megy végbe a megrendelőnek történő átadás nem túl egyszerű folyamata is.

(fotók: Boeing, news.cn)

Az építkezés mindössze húsz hónappal ezelőtt kezdődött, a legfőbb kínai együttműködő partner az itteni kereskedelmi repülés meghatározó állami cége, a COMAC, amelybe 33 millió dollárt invesztált az amerikai cég, és nyilván hozzájárult a gyors megvalósuláshoz a helyi – városi és megyei – hatóságokkal való kooperáció is.

A Sanghajtól majdnem háromszáz kilométerre épült központ feltehetően akkor válik igazán hatékony eszközévé a Boeing kínai piaci szereplésének, ha a terveknek megfelelően a jövőben a 737 MAX-ok már „zölden” érkeznek ide, és a most épülő festőhangárok egyikében kapják meg végleges arculatukat. A központ évi kapacitása száz gép lesz. Ami egyébként még mindig nem fedezi teljesen a Boeing kínai gépexportját, a gyártó új keskenytörzsű gépeinek egyharmada jut a kínai légitársaságokhoz, a perspektíva pedig igazán elképesztő: az előrejelzések szerint a következő húsz évben az ázsiai óriásország 7680 új gépet állít forgalomba, ezek többsége természetesen keskenytörzsű lesz.

Ezen a hatalmas mennyiségen természetesen a Boeing az európai konkurenssel kell, hogy osztozzon, nem beszélve kínai saját egyfolyosós konstrukcióról, a még fejlesztés alatt álló C919-esről. A Bloomberg arra emlékeztet, hogy a két óriás gyártó jelenlegi pozíciója viszonylag kiegyensúlyozott, az Airbus részéről augusztusi adatok szerint 1598, a Boeing gyártmányai közül 1670 repül az országban.

A Boeing számára azonban a mostani ünnepséget egyrészt az amerikai-kínai kereskedelmi háború árnyékolja be, amelynek a mostani fegyverszünet ellenére nem lehet megjósolni a kimenetelét. Az biztos, hogy a Boeing vezetői ezt az alkalmat is arra használták fel, hogy a Trump-féle vezetést jobb belátásra bírják, és szorgalmazzák a megegyezést. Az Airbus annyiban van előnyösebb pozícióban, hogy az európaiaknak egy „rendes” összeszerelő üzeme működik Tiencsinben.

A Boeing viszont egyes kiszivárogtatások szerint a következő lépésben jövendő új típusa gyártására is talál kínai partnereket, illetve használhatja majd a „Completion and Delivery” központot, feltéve, hogy a 797-es programját valóban beindítják, talán a jövő évi nagy szalonok egyikén. A döntés az új típus gyártásának beindításáról amúgy is jelentős mértékben múlik a jövendő kínai megrendelőkön.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek