A második legnagyobb

Antal Norbert   ·   2013.06.03. 08:45
IMG_3782_400x

Az elmúlt években az iho virtuális hasábjain mi is többször írtunk már a Balatoni Hajózási Zrt. legújabb szerzeményéről, így olvashattak a Magyarországra szállításának körülményeiről, az építéséről és az első menettapasztalatokról, valamint az átadásáról is.

Most, hogy április 27-én elindult a balatoni hajózási szezon, a Szigliget megkezdte első teljes idényét a tavon, így mi is fedélzetre szálltunk, ahol Zrínyi Gyula kapitány mutatta meg a hajót, aki kezdettől fogva jelen volt az építésénél is.

A siófoki kikötő mólófejét elhagyva, útban Balatonfüred felé arról mesélt a kapitány, hogy a Szigliget testét eredetileg egy osztrák cég megrendelésére építette a Boden-Werft Metallbau hajógyár. A megrendelő rövidnek találta a hajótestet, így betoldottak még plusz hét métert, míg végül mégsem kellett az osztrák vállalatnak. Ez meg is pecsételte a kis német hajógyár sorsát, amit fölszámoltak, így a bank szerezte meg a hajótestet. Erről később tudomást szerzett a Bahart, és jó áron sikerült hozzájutni a fémvázhoz, amiben már benne voltak a főbb gépészeti elemek, így az MAN típusú motorok is.

A Szigliget első teljes szezonja lesz az idei<br >A képre kattintva galéria nyílik<br >(fotók: Antal Norbert)

A Szigliget teste a Dunán érkezett Magyarországra, konkrétan Dunaújvárosba, majd onnan tréleren szállították Siófokra az M6-os és az M7-es autópályán, rendőri kísérettel. Az akkori állapotból már a társaság szakemberei építették tovább a hajót, Siófokon kerültek bele a különböző csőrendszerek, az ivóvízhálózat, a kiszolgáló létesítmények és a mellékhelyiség is, aminek külön tartálya van, így nem a Balatonba ürít a rendszer.

Zrínyi Gyula kapitánytól azt is megtudtam, hogy a motorok még „bejáratósak”, így nem használják őket teljes terhelésen. Igaz, erre nincs is szükség, hiszen a 40,4 méter hosszú és 7,2 méter széles hajó maximális sebessége 25 kilométer per óra, a menetrend tartásához viszont elég 15-tel mennie. A kiemelkedő sebesség több dolognak köszönhető – tudtam meg a kapitánytól. Egyrészt a hajó merülése maximum 1,1 méter, de általában még az egy métert sem éri el. Másrészt két hétlevelű hajócsavar segítségével hasítja a Balaton hullámait, amit leginkább tengeralattjárókon használnak a kisebb zajkibocsátás miatt. Más előnye is van persze, hiszen minél több levelű a propeller, annál egyenletesebben oszlik el a hajó teljesítménye az egyes leveleken, így elkerülhető a kavitáció. Nem csak előnyei vannak ennek a megoldásnak, persze. A hétlevelű hajócsavar sérülékenyebb, mint a háromlevelű: előbbit könnyebben elgörbítheti egy-egy uszadékfa, ami a másiknak meg sem kottyan. Természetesen emiatt védik a Szigliget hajócsavarjait.

Közben már valahol félúton jártunk Siófok és Balatonfüred közt. A Szigliget ezen az úton jár majd legtöbbször, Tihanyt is érintve. Utasként is feltűnő, mennyire finoman és simán siklik a vízben a hajó. Zrínyi kapitány ennek titkát is elmondta: a hajó elején bulba található, ami szintén különleges a Balatonon, hiszen csak a Fonyód büszkélkedhet még hasonlóval, de arra is utólag applikálták föl. Ez az eszköz töri meg a vizet a hajó előtt, így az egyenletesen, simán úszik a Balatonban. Ez egyébként a hajózó személyzetnek is segítség, hiszen könnyebb irányítani és manőverezni a kilencventonnás, háromszáz fős Szigligettel.

Kilátás a műszerpult mögül

A kapitány előtti műszerrengetegre nézve is egyből kiderül, hogy modern és jól felszerelt hajóval van dolgunk, a dízelmotorok és egyéb berendezések visszajelzői mellett radar mutatja a többi csónak, vitorlás és hajó helyzetét, a vízmélységet a hajófenék alatt, de van fordulási szögsebességmérő is. Utóbbira azért van szükség, mert bár a Balaton állóvíz, ugyanakkor a tó ennek ellenére is áramlik, így ködben ez „elviheti” a hajó orrát. Ez tiszta időben jól látszik, de köd esetén többek közt a radarra és a fordulási szögsebességmérőre kell támaszkodni. A balatoni áramlás jelenségét leginkább Tihany-révnél lehet megfigyelni. Ennek kapcsán több érdekességet is elmondott Zrínyi kapitány. Például, hogy a Balatonon egyedül a révnél van kijelölt hajóút, valamint hogy itt látszik leginkább, amikor „folyik” a Balaton. A jelenség szeles időben figyelhető meg látványosan, amikor a légmozgás a keleti medencéből a nyugatiba nyomja át a vizet, majd ugyanez visszafelé is lejátszódik, amikor Keszthelynél a part fordítja vissza a víztömeget. A tihanyi révnél ekkor látni azt, hogy a hajóutat jalző bóják a szél és az áramlás függvényében különböző irányban megdőlnek.

Mivel időközben a Szigliget már visszafelé tartott Tihanyból Balatonfüreden át Siófokra, Zrínyi kapitányt arról kérdeztem, milyen napi intéznivalók vannak a hajón. Tankolni nem kell mindennap – kezdte –, de ha szükség van utántöltésre, akkor ezt Siófokon vagy Badacsonyban lehet elvégezni. Esténként leginkább a takarítás zajlik, reggelente indulás előtt több dolgot is ellenőrizni kell, így a kormány állapotát, a különböző folyadékszinteket vagy az akkumulátorok állapotát.

A Szigligetet egyébként keresik az utasok, érdeklődnek, mikor indul és merre közlekedik majd a szezonban a Balatoni Hajózási Zrt. második legnagyobb hajója.

Kapcsolódó hírek