A világ nagyobb részén, Budapesten is karanténmentes a repülés

iho/repülés   ·   2022.03.20. 12:00
plane-flying-over-high-buildings-shanghai

Ázsiában még sok helyen van zárlat, Kínában most arat az omikron, Sanghajban korlátozzák a nemzetközi forgalmat, kevés a hely a karanténszállókban.

A világ legfontosabb ötven utazási piacának már a fele karantén- és tesztelés-mentes, fogalmaz friss jelentésében az IATA. Ami a lényeg, a 2019-ben, az utolsó békeévben mért utaskilométer-teljesítmény szerint ez a nemzetközi légiközlekedési igények 88 százalékát jelenti. Ennek magyarázata, hogy egyrészt az utasok túlnyomó többsége oltott és/vagy átesett a betegségen, és most már a nemzeti hatóságok jelentős része is úgy ítéli, hogy ha van is még járvány, ennek terjedését most már a zárlatok nem befolyásolják jelentősen.

Nem kivétel ez alól Magyarország sem, a Budapest Airport múlt héten jelentette be, hogy 24 hónap után megszűntek a beutazási korlátozások. Vagyis légi úton minden utas oltási- és gyógyultsági igazolás, valamint negatív PCR-teszt nélkül léphet Magyarország területére. A repülőtéren kizárólag határellenőrzés zajlik; a járványügyi ellenőrzés teljes egészében megszűnt. Ennek megfelelően a schengeni országokból érkező utasok akadálymentesen, mindenféle dokumentumellenőrzés nélkül léphetnek be az országba, a nem schengeni országokból érkező utasok esetében pedig csak a szokásos nem schengeni belépési feltételek ellenőrzése történik.

(fotó: Budapest Airport)

Ezzel egyidőben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is megszűnt a kötelező maszkviselés az utasforgalmi területeken, azonban a folyamatos kézfertőtlenítés és a biztonsági távolság megtartása továbbra is javasolt. A légitársaságok többsége továbbra is előírja a repülőgépek fedélzetén a maszkviselést, ezért az utasoknak célszerű maguknál maszkot tartani - olvasható a reptérkezelő hírlevelében.

Ugyanakkor az IATA korlátozások régiók szerint erősen eltérnek, elsősorban Ázsia az, ahol még bőven vannak korlátozások, csak India és Malajzia, Pakisztán, és a Fülöp-szigetek jelentett be könnyítéseket, valamint Ausztrália és Új-Zéland. Kínában viszont a jelek szerint váratlanul kemény új covid-hullám indult be néhány körzetben, és ez a hatóságokat újabb korlátozásokra késztette, annak ellenére, hogy a halálos áldozatok száma csak mostanság kezdett emelkedésbe, és túlnyomórészt a 80 feletti korosztályban.

Sanghai Pudong

Ennek egy érdekes vetülete a sanghaji korlátozás, ami azt jelenti, hogy a kínai metropolisz helyett hétfőtől egészen májusig több, mint száz járatot térítenek más kínai repülőterekre. Az ok a hatóságok szerint a sanghaji karantén-szállások telítettsége, aminek pedig az az oka, hogy Kína jelenleg is karanténra kötelezi a az összes külföldről érkező utast. Az érintett nemzetközi járatok átterelése annál is érzékenyebben érinti az adott légitársaságokat, mivel Sanghaj Pudong International fogadja normális időkben a kínai nemzetközi légiforgalom negyven százalékát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek