Ambiciózus Wizz-tervek 2030-ra: mire kell ötszáz gép és 4600 pilóta?

iho/repülés   ·   2021.08.07. 09:00
a321neo átvétel 2

Már idén 150+300 új kapitánnyal és elsőtiszttel bővülne az állomány. A társaság várja a jelentkezőket, akár „az utcáról" is, és többek közt hosszútávú karrierlehetőséget, versenyképes fizetést, biztos szerződési feltételeket ígér.

A Wizz Air 4600 pilótával tervezi bővíteni állományát, a társaság közleményében hangsúlyt kapott az új állandó jelző is: „Európa leggyorsabban növekvő légitársasága”. A bővítés 2030-ig szól, és ehhez már el is indította új pilótáinak toborzását. Annak érdekében, hogy a légitársaság újra a járvány előtti kapacitásán működjön, és megvalósítsa a 2021-es évre tervezett célkitűzéseit, idén már 150 új pilótát képzett ki, és ezt a számot több, mint 300 további szakemberrel kívánja bővíteni az év végéig, hangzik a cég közleménye, amely egyben felhívja a figyelmet arra, hogy „azok a lelkes érdeklődők, akik a felhők felett képzelik el karrierjüket, a képzésre a Wizz Air weboldalán tudnak jelentkezni”. 

Azért igazából a jövendő létszám beharangozása nyilván az üzemeltetett gépek számával kap értelmet: „a Wizz Airhez csatlakozó pilótáknak a folyamatosan bővülő, modern és fenntartható Airbus A320, illetve A321 repülőgépből álló flottát lesz lehetőségük vezetni több mint 800 útvonalon, 191 úti cél között, 49 országban”, és ami a 4600 pilóta mögött az igazán komoly terv: „a következő tíz évben várhatóan 500 Airbus repülőgépre bővül majd a légitársaság flottája, ezzel is biztosítva pilótáinak a hosszútávú karrierlehetőséget, a versenyképes fizetést, az iparág egyik legerősebb kiképzési rendszerét, a rugalmas, vagy kötött munkarendet, valamint biztos szerződési feltételeket.”

A Wizz Air egyaránt várja tapasztalt kapitányok és elsőtisztek, valamint a repülési tapasztalattal nem rendelkezők jelentkezését is, folytatódik a közlemény, hiszen köszönhetően a Wizz Air Pilot Academy Programnak, a repülőtársaság nekik is lehetőséget biztosít a kereskedelmi pilótaengedély megszerzésére. A nagy létszámú pilótatoborzás mellett a Wizz Air mind a 43 bázisa várja légiutas-kísérők jelentkezését is. Ez azért is érdekes bejelentés, mert a Wizz-zel kapcsolatosan a közösségi portálokon elég sokszor bukkan elő a vád, a szemrehányás, amiért viszont a pandémia beköszöntével a társaság sok addigi pilótáját és légiutaskísérőjét resztette szélnek. A mostani közleményből nem derül ki, hogy vajon az idei állománybővülés során visszatérnek-e repülőgépvezetők és a kabinszemélyzet tagjai a távozottak közül.

„Az újonnan csatlakozó munkatársak kiemelten izgalmas időszakban érkeznek a Wizz Air csapatába: a folyamatos növekedésnek köszönhetően csak az elmúlt egy évben több mint háromszáz új járatot és tizennyolc új bázist nyitott a légitársaság” – hangzik a közlemény, és egyébként az első külső visszhangok is azt hangsúlyozzák, hogy a Wizz egyike azon kevés légitársaságnak, amelyek a pandémia időszakát bővítésre használták ki, és az is fontos megjegyzés, hogy a társaság terjeszkedése Európában de a Közel-Keleten, Afrikában és „feltehetően” Dél-Ázsiában is új munkahelyeket kínál majd a légiközlekedési partnereknek.

Az ötszáz gépes flotta ambiciózus terve itt válik igazán érthetővé. Ahogy portálunk is többször jelezte: a magyar utazóközönség elképzeléseivel ellentétben, a Wizz erősödését szolgáló, nagy hatótávolságú A321-XLR-ek megrendelése révén a társaság nem az észak-atlanti versenybe akar beszállni, hanem olyan övezetek felé fordul, ahol európai ultra low-cost vetélytársai nem próbálkoztak és feltehetően nem is fognak. Már a tavaly ősszel indult leányvállalat, a Wizz Abu Dhabi is ezt jelezte. Az Emirátusokban kiépíthető új bázis egyfelől Afrika, de talán főképp India, Thaiföld, más délkeleti-európai célpontok és akár Kína felé lehet Európa felől olyasfajta fordítókorong – diszkont alapokon, mint amilyen maga Dubai az Emirates számára az ötcsillagos kategóriában.

De ehhez valóban komoly flotta- és állománybővítés szükséges: ahogy a közlemény végén a Wizz üzemeltetési főnöke, Heiko Holm fogalmaz, „mindig új, és változatos lehetőségekkel” és „személyre szabott szakmai előrelépési lehetőséggel készülünk munkatársainknak, legyen szó szenior vagy teljesen új kollégáról”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek