Az előváros mostohagyermeke

Kemsei Zoltán   ·   2012.08.15. 13:00
00

Nem villamosított fővonal, mint például a Tatabánya, Székesfehérvár, Vác, Újszász, Cegléd felé futók, nem is az elegáns Buda áldott-átkozott kirakatvonala. A háború előtt állomásait, megállóhelyeit a következőképp hívták (a korabeli helyesírás szerint): Ujpéteri telep, Soroksárpéteri, Gyálpusztai szöllők, Gyálpuszta. Ma Budapest XVIII. kerületének egy része (Pestszentimre) és egy kistérségi központ (Gyál) van a helyükön.

Pestszentimre most is alkalmas a vonatkeresztekre<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a külön nem jelölt képeket a szerző készítette)

Az egyedüli elővárosi vonal, ahol – egyvágányú mivolta és a keresztezési helyek hiánya miatt – az ütemes menetrendet a mai napig nem vezették be. Az egyedüli, ahol (most már csak részben) dízelvontatású ingavonatok közlekednek, a hamisítatlan Csörgő-dübörgést becsempészve a meleg nyári estéken nyitva hagyott ablakok mögé.

Utastájékoztatás: vágányhálózatot is tartalmazó helyszínrajzon mutatják meg az utasoknak a pótlóbusz megállóit

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. még 2009-ben írta ki a pályázatot az elővárosi vasútvonalak fejlesztésére. Az időközben Kecskeméten felépült Mercedes-gyár is, mint kerülő útvonalra, számít a Kecskemét–Lajosmizse–Kőbánya-Kispest szakaszra. Mindenképp szükséges a személyvonatok ütemes menetrendjének, valamint a kerülési, előzési lehetőségek megteremtéséhez a pálya és az állomások fejlesztése. Az első ütemben átszállásos vágányzárral (Kőbánya-Kispest és Dabas között vonatpótló buszok közlekednek) Gyál megálló-rakodóhelyet és Inárcs-Kakucs állomást teszik alkalmassá a vonatkeresztekre.

A vonatpótlást a Volánbusz saját és alvállalkozói járműveivel oldja meg

Gyálon az átmenő fővágányon kívül két rakodó-kiszolgálóvágány volt még. A településhez közelebbi, a felvételi épület előtti tárolóvágány helyére épül az új első vágány, a másik, az Autóker iparvágánya jelenleg csonkán végződik – 1998-ig mindkét végén be volt kötve a fővágányba. A vágányhálózat átépítésén kívül a peront és az útátjárót is felújítják, a további tervekben a Kispest–Ócsa közötti pályafelújítás is szerepel.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.