Az újrakezdés éve volt 2019

iho   ·   2020.01.07. 18:00
400px_kontenervonat

A Community of European Railways ügyvezető igazgatója, Libor Lochman szerint 2019-re minden bizonnyal úgy fognak visszaemlékezni, mint a régen várt újrakezdés évére. Az az ambíciómennyiség, amelyet az Európai Bizottság az Európai Zöld Megállapodásról való kommunikációval kapcsolatban véghezvitt, példa nélküli a jelenkori európai vagy globális politikai kezdeményezések terén. A vasúti árufuvarozás az elmúlt tíz évben stagnáló piaci részesedése a legegyértelműbb jele volt annak, hogy a fenntartható logisztikának nagyon nagy szüksége volt egy olyan lökésre, mely csak merész jogalkotási javaslatokkal valósulhat meg. Természetesen az Európai Unió által elindított kezdeményezés is befolyásolja a szállítási iparágat. 2019-ben számos olyan szektorbeli impulzus érkezett, mely már jelezte az utat: a CER-vezette érdekképviseleti akciók, valamint a vasúti árufuvarozók által létrehozott Rail Freight Forward elnevezésű kezdeményezés alapvetően járultak hozzá az újrarendeződő Európai Bizottság és a szintén megújult Európai Parlament inspirálásához.

Jelenleg arra kell törekedni, hogy a szektor ne veszítse el a politikai lendületet. A vasutat a klímaváltozás elleni küzdelem egyik fontos eszközének tartják, ennélfogva további forrásokat kell mozgósítani a köz- és a magánszektorban a kutatás és az innováció finanszírozásához, valamint a vasúti szektor még hatékonyabbá tételére. Ezen felül a horizontális jogalkotást át kell formálni, de nemcsak a vasút megfelelő esélyeinek érdekében, hanem elsősorban azért, hogy a társadalom is profitálhasson a modális váltásnak köszönhetően jelentősen csökkentett külső gazdasági hatásokból.

A CER ügyvezető igazgatója, Libor Lochman szerint 2019 az újrakezdés éve volt (kép forrása: railfreight.com)

Ralf-Charley Schultze, a Nemzetközi Kombinált Fuvarozási Szövetség (UIRR) elnöke szerint a közúti-vasúti kombinált fuvarozás egyre jobban szerepet játszik az európai tehervonatoknál. Manapság már minden második tehervonat szállít intermodális szállítmányt, ez a trend pedig egyre inkább teret nyer magának. A teherszerelvényeket megtöltő szállítmányok beszerzése a kombinált fuvarozókon múlik. Európának a jelenlegihez képest sokkal több tehervonatra lenne szüksége, ezt hivatalosan írásba is foglalták december 11-én az Európai Zöld Megállapodásban. A háromszáz kilométeres távolságnál hosszabb közúti szállítás az EU szállítmányozási piacának ötvenhét százalékát teszi ki, ez 1,1 milliárd tonnakilométert jelent. A kombinált fuvarozók folyamatosan fejlesztik a szolgáltatásaikat azért, hogy kielégítsék a szállítók igényeit. A siker jelentős mértékben azon múlik, hogy a vasúti infrastruktúra-kezelők milyen minőségű útvonalakat képesek nyújtani, beleértve azt az összekapcsolhatóságot, amikor is ezek az útvonalak egyik ország vasúthálózatából a másikba lépnek át az országhatároknál. Hasonló hatásnak van kitéve a napi forgalomirányítás, valamint a vis maior helyzetek és a pályamunkák miatt előálló zavartatások kezelése.

A 2019-es év az európai kombinált fuvarozás számára nem hozott semmilyen áttörést: nem javult sem a vonatok útvonalának minősége, sem a tényleges futásteljesítmény. Az uniós tagállamok nem sikerült elérni semmilyen érdemi változtatást a felszíni szállítás különböző módjai között fennálló torzított külső egyensúly helyrehozása érdekében. Az Európai Bizottság a CE Delft által kiadott internalizációs könyve első ízben erősítette meg, hogy a közúti szállítás tonnakilométerenként másfél eurocent (4,7 forint) előnyt élvez bármely más szállítási móddal szemben. Sőt, az INFRAS a német kormány számára készített hasonló tanulmánya arra mutat rá, hogy a nem közúti fuvarozás hátránya még ennél is nagyobb.

A vasúti árufuvarozásnak még nagyobb szerepet, egyenlőségi helyzetet kell szereznie az európai árufuvarozásban

A kombinált fuvarozás valószínűleg nem fogja tudni elérni a 2018-as növekedési szintet, azonban továbbra is az EU GDP-jét meghaladó növekedési ütem várható. A dinamikusabb növekedési ráták jelentős változtatásokat igényelnének a keretfeltételekben, például egy értelmesen átdolgozott kombinált szállítási irányelvet, a közúti szállítás szabályozási keretének fokozatos módosítását, a tehervonatok számára elérhető útvonalak minőségének változását, valamint jobb teljesítményt a vasúti forgalomirányításban, mely a teherforgalmat a személyforgalommal egyenrangú félként kezeli – ahogy egy teherautó sincs hátrányban az autópályán egy busszal vagy személyautóval szemben.

A Nemzetközi Kombinált Fuvarozási Szövetség (UIRR) 2020-ban ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját. Az európai kombinált fuvarozási szektor, melyet 1970 óta az UIRR szolgál ki és koordinál, az intézménnyel együtt nőtte ki magát. Az egyesület elkötelezett azon erőfeszítési folytatása mellett, hogy az intermodalitás olyan mederben folyhasson Európában, mely megállja a helyét a világ más fejlett régióinak teljesítményével szemben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek