Bevásárol Traxxból az Akiem

iho/vasút   ·   2016.06.24. 16:15
400px_akiem_traxx

A nemrég aláírt kontraktusból első körben huszonhat mozdonyt hív le az Akiem kilencvenötmillió eurós listaáron; a finanszírozásról való megállapodás idejétől függően a járműveket 2017-től kezdődően vehetik át. A keretszerződés váltakozó áramú (AC) és többáramnemű (MS) gépek megrendelését is lehetővé teszi, továbbá lehetőséget teremt különböző opcióknak is, mint például a Last Mile-dízelmotoros meghajtás vagy a távvezérlés. A Bombardier Mitrac vontatási átalakítóit használó, igény szerint ETCS-sel szerelt mozdonyok összesen tizenhárom országban lesznek bevethetőek – írja az International Railway Journal.

Az új rendelésekkel száz fölé növeli Traxx-flottájának létszámát a mozdonylízinggel foglalkozó Akiem (fotó: Bombardier)

Egy másik, a Bombardier-vel korábban megkötött szerződés opciójaként öt DC-verziójú Traxxot is vásárol az Akiem. A két beszerzéssel a vállalat Traxx-flottája 2018-ra száznál is több mozdonyt foglal majd magába. A társaság vezérigazgatója, Fabien Rochefort elmondta, az Akiem a mozdonyvásárlással tovább erősíti pozícióját a német és osztrák piacokon, valamint a Svédország, a Benelux-államok, Svájc, Olaszország, Lengyelország és a közép-európai térség felé vezető nemzetközi teherszállítási folyosókon – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek