Biztonságosabb lett az M70-es

iho/közút   ·   2011.11.19. 10:07
Az M70-es autóút forgalomtechnikai átalakítása keretében új útburkolati jeleket festettek fel, új táblákat helyeztek ki, és fizikailag is szétválasztották a két forgalmi irányt. A magyarországot Szlovéniával összekötő húsz kilométer hosszú autóút 10,7 kilométer hosszban kétszer egysávos kialakítású. A forgalomtechnikai és biztonsági átalakítások összesen kilencvenmillióba kerültek.

Az út teljes szakaszán előzési tilalmat vezettek be. Az egysávos szakaszon dupla záróvonalat és közéjük piros, rázóbordás csíkot festettek fel. Függőlegesen felálló műanyag elemekkel és LED-es világítással is kiemelték a záróvonalat. A táblák helyenkét átláthatatlannak bizonyultak, ezért ezeket leszerelték. A veszélyes szakaszokra figyelmeztető új táblák háromnyelvűek lettek. Új ellenőrző pontokat is kijelöltek a Nemzeti Közlekedési Hatóság számára.

Béni Gyöngyi, az Állami Autópálya Kezelő szóvivője elmondta, hogy ezek a változtatások egyértelműen biztonságosabbá tették az M70-es közúti és burkolati jelzéseit, így a közlekedésbiztonság is növekedett. Júniusban hat, egy hónappal korábban pedig két halálos áldozatot követelő baleset történt ezen az útszakaszon. Akkor Fellegi Tamás azonnali beavatkozást rendelt el. Az út biztonságosabbá tételére alakult munkacsoportot Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezette. A munkacsoport azt javasolta, hogy az M70-est teljes hosszában fejlesszék autópályává. A bizottság megállapításai alapján a szaktárca elrendelte a kétszer két sávos bővítéshez szükséges tervezési és előkészítési feladatok megindítását. Az előkészítés legalább három, a kivitelezés további másfél évet vesz majd igénybe. A projekt költsége körülbelül 7-8 milliárd forint körül mozog majd.

Kapcsolódó hírek