Budapest–New York, LOT Dreamlinerrel: beindult a járat!

Márványi Péter   ·   2018.05.03. 19:06
cim

Ferihegy új állandó típusa: a 787-es a hídnál

Elżbieta Borzon, a LOT budapesti csapatának lelke néhány napja kitett egy részletet a csütörtöki ferihegyi menetrendből: Budapest – New York LO33, scheduled, 11:55. Majdnem hét évet vártunk erre a pillanatra… Bizony, azóta nem volt közvetlen összeköttetés Budapest és az Egyesült Államok között, ennek a várakozásnak a betetőzése a mai járatnyitó, ez lett  visszatérő motívuma a mai kettős ünnepnek.

A járatnyitást megelőző sajtótájékoztatón Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója jelezte, a nemzetközi légiforgalom egyik elismerten ki nem szolgált vonaláról volt szó, a két város között ugyanis igen komoly forgalom volt a Malév, majd a Delta és az American járatainak leállása után is – csak éppen más pontokon keresztül. Ezért volt nagy jelentősége a már korábban megkezdett tárgyalásoknak, amelyek eredményeként, mint portálunk is beszámolt róla, tavaly bejelenthették, egy lengyel színekben Budapestre látogató Boeing B-787-es landolása után, a 2018-as nyitást New York illetve Chicago felé.

A LOT-vezér többször is említette a LOT magyar cégét

Lengyelország budapesti nagykövete, Jerzy Snopek rövid történelemórát tartott a lengyel államiság és a lengyel légiközlekedés fejlődéseiről, a kettő most úgy érintkezik, hogy a budapesti járatnyitás épp a lengyel alkotmány ünnepére esik.  Hallhattunk méltatást az amerikai nagykövetség képviselőjétől is, ez éppúgy vonatkozott a két ország együttműködésére, mint a Dreamlinerre, „az amerikai technológia és innováció szimbólumára”, vagyis arra a gépre, amely az új járatokat teljesíti.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert illetve tárcáját a lengyel partnerek is sűrűn emlegették, mint ahonnan a járatok koncepciója erős támogatást kapott. A magyar diplomácia vezetője elsősorban politikai és gazdasági hátteret vázolt, a gazdasági háttérben jelentős volt az USA-Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatoknak és befektetési sikertörténeteknek a méltatása, kiemelve, hogy a gazdasági kapcsolatok jó összeköttetést feltételeznek.

Támadják a Nagy Almát: balról jobbra az amerikai ügyvivő, a lengyel nagykövet, a LOT-vezér, a külügyminiszter és a BA vezére

Rafal Milczarski LOT-vezér arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az első olyan járata a légitársaságnak, amit nem Varsóból, nem Lengyelországból indítanak Amerikába. A vezérigazgató elmondta, szeretné, ha a magyar emberek is családtagként tekintenének a lengyel nemzeti légitársaságra, de ennél is tovább ment, amikor jelezte: milyen jól hangzik az, hogy „LOT Magyar Légitársaság”! A vezérigazgató ezzel gyakorlatilag megerősítette azt a korábban már olykor felbukkanó hírt, hogy a lengyelek, miután egy gép állandó állomásoztatásával bázist teremtenek a magyar főváros repülőterén, következő lépésként budapesti leányvállalatot terveznek alapítani, és ezt a lépést Milczarski Kelet-Európa fejlődésének fényében említette.

Vagyis, ami már a tavalyi bejelentéskor is körvonalazódott: a LOT a teljes régió meghatározó légicégévé kíván alakulni, egyelőre harmadik piaci fellépéssel, majd alvállalatok hálózatával, gyanítható, hogy az első a magyar lesz, de egyébként más hírek szerint a lengyelek intenzíven tárgyalnak a nyugat-balkáni övezetben is a jelenlétükről és a járatokról. Mindenesetre az is mutatja a magyar kapcsolat komolyságát és a hosszú távú járatok hosszú időtávra való tervezését, hogy a LOT több mint hetven főnyi kabinszemélyzetet toborzott illetve képzett ki, magyar vagy magyarul beszélő légiutaskísérőket, kifejezetten a budapesti járatok számára.

A Dreamliner utasokra várva, balra a hamarosan elkészülő B-móló

A sajtótájékoztató végén hagyományos gesztusok következtek: szalagátvágás és járatnyitó torta, a tetején a Nagy Almával, a később a beszállókapunál lezajlott hivatalos nyitóünnepségen a cukrászati remeket a Szabadságszobor ékítette.

Mindeközben a főszereplő Boeing 787-es (SP-LRE) meg is érkezett Ferihegyre, mint úgynevezett ferry-flight, vagyis utasok nélkül, a LOT-vezér és munkatársai sem ezen a gépen jöttek, hanem a rendes Varsó-Budapest járaton, egy E-175-ösön. Az utashidat némi késéssel elhagyó Dreamliner (hírek szerint komoly terheléssel, vagyis voltak bőven utasok a nyitójáratra) igazán kecsesen és főképp halkan emelkedett el a 13-as bal pályáról, kevesebb zajt csapva, mint előtte a keskenytörzsű gépek többsége.

Decens felszállás kevés zajjal

A LOT szóvivője, Adrian Kubicki szerint a késést a tervezett 9 óra 45 perces repülés során a járat biztosan behozza, portálunknak meg azt is elmondta, hogy egyes hírekkel és követelésekkel ellentétben a LOT nem változtat kék-fehér megjelenésén, a flotta két gépe kap csak piros-fehér külsőt a lengyel függetlenség centenáriuma alkalmából.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek