Budapestről Hamburgba vonattal - szubjektív útibeszámoló

Hogy miért éppen Hamburg? Mert Európa egyik legérdekesebb, legszínesebb városa. És szeretnénk kipróbálni a hosszabb (és olcsóbb) kerülőutat Bécsen, Münchenen és Nürnbergen át. És hogy az ilyen nagyobb lélegzetű elindulások napján miért omlik össze a 70-es vonal forgalma törvényszerűen? Ezt nem tudhatjuk. Mindenesetre legutóbb Münchenbe igyekezve, beérkezett a zónázó Szob felől Vácra, majd a hangosbemondó közölte, hogy biztosítóberendezési hiba folytán előreláthatatlan ideig nem indul tovább a vonat. A Volánbusznak akkor sikerült megmentenie a csatlakozást a Keletiből induló Railjethez, de csak éppenhogy. Augusztus 21-én reggel nem ez volt a helyzet, a budapesti átszállás sokkal kiszámítottabb lett volna amúgy is, amikor a váci hangosbemondó ismét közölte, hogy Dunakeszi és Rákospalota-Újpest között gázolás miatt vonatpótló buszokkal és kiszámíthatatlan menetidővel kell utazni. Gyors telefon, hajnalban még nincsen csúcsforgalom, ezért egy Újpest-Városkapuig tartó autózással még sikerül megmenteni a helyzetet, indulás előtt tíz perccel a Keletiben vagyunk, a jolly-jokerként tartogatott kelenföldi felszállás csodafegyverét nem is kell bevetni.

A következtetéseket próbáljuk levonni: most akkor elátkozott ez az utazás, és eleve mondjunk le a szintén kiszámított, nyolcperces salzburgi csatlakozásról München felé, vagy ma már megugrottuk az elképzelhető legnagyobb akadályt és innentől csak a nyugalom vár ránk?

A Zürichbe induló Railjeten próbálom elfoglalni a helyfoglalásomon szereplő helyet, de váratlan akadályba ütközöm: az ülésnek hiányzik az ülőrésze. Nem a menetszél fújta el, szándékos lehet a dolog, elöl, a kenyérmorzsától és minden egyébtől hemzsegő tartószerkezetet közelebbről megtekintve látszik, a káva alatt egy imbuszcsavart kell meglazítani ahhoz, hogy az ülőrész birtokába jussunk. Insider lehetett ezek szerint a tettes, aki otthoni kanapéját railjet-stílusban tervezi átalakítani? Zürichben lopták el, vagy Budapesten? Vajon?

A hajdan büszke 1-es vonalon nekibuzdulások, fékezések. Komáromig úgy tűnik, hogy minden váltókörzet nyolcvanas, onnantól kezdve vannak már százasok is. Kicsit rosszabb, mint mondjuk a 80-as vonalon, amely ugyan szétesik, de azért a stabil százas tempó megvan. Mindenesetre komoly aránytévesztésben van, aki ezek után a 150-es vonalon bármiféle milliárdos beruházásról is beszél. Majd azután, hogy a magyar vasúthálózat köldökzsinórja egyenszilárdságúvá és karbantarthatóvá válik, akkor talán.

Salzburgig ilyen-olyan szabadon maradó helyeken húzom ki az utat, hangos csiripelés jelzi a kocsi végéből, hogy ott sem stimmel valami. És tényleg: mint leszállásnál megállapítható, két egymással szembeni kétszer négyes boxból is kirámolták az ülőkéket. Nagybani akcióról lehetett szó.

Úgy tűnik, a reggeli gátfutással letudtunk minden akadályt, Salzburgig a Kelenföldön összeszedett négy perc késés is eltűnt, átszállunk a Mainzba közlekedő IC-re. A salzburgi pályaudvar átépítése külön mise, majd legközelebb, az átszállás pár percében is szemet kápráztató a fény, a könnyedség, áttetszőség, az elegancia, az átgondoltság és a karbantartottság, mindaz, ami bármilyen hazai, bármilyen drága EU-s projektből rögtön, kapásból hiányzik. Meg fogjuk nézni az a tervezett debreceni vágánycsarnokot és nem mással, hanem Salzburggal fogjuk összevetni.

Az IC nagyon levegős Münchenig. Félúton bemondják, hogy a mai napon kivételesen, szerelvénycsere miatt ez a vonat csak Münchenig közlekedik, ahol érkezés után azonos peronon, egy teljesen azonos kocsikból és azonos helyfoglalásokkal kiállított vonatba kell átszállni, az megy tovább Mainz felé. Hm. Minket ez nem érint, mi egy ICÉ-be szállunk át, mely Dortmundba igyekszik. Ruhebereichot kapunk, azaz nyugalmi övezetet, itt nem szívesen látott a hangos szó és a telefonálás. Ingolstadtig százhatvanas a tempó, onnan Nürnbergig kétszázötvenre tornázza fel magát a vonat a nagysebességű pályán. Csönd van és ringatózás, a párhuzamos autópályán állni látszanak a kocsik. Nem vagyok jó ICE-nevezéktanból, ezért formailag próbálom belőni, melyik vonathoz van szerencsénk. Nos, ez nem a régi lapos, hanem a csúcsos orrú, a redőnyös fényszórókkal ellátott, de belsőleg még nem felújított vonat. Az üléstámlában lévő újságban ráakadok egy ICE-nevezéktanra és zavarba esem, mert nem tudom, hogy az ott szereplő három csúcsos orrú típusból viszont melyik a miénk. Feladom.

Nürnbergben átszállás, előremennék fényképezni, de a magyar viszonyokhoz vagyok szokva. Nem, nincsen a vonat előtt még húszméternyi, sohasem használt, gazos peron. Ahol a vonat orra, ott a peronvég, széttárt karú figura mutatja a piros karikában, hogy nincsen tovább. Fényképezni nem lehet, a kétszer nyolckocsis vonat elszökik, impozánsan kígyózik ki az állomásról.

Újabb ICE, ez nem csúcsos, ez cipőorrú. A belső tér egy rosszul berendezett nagyteres irodára hajaz, ahol mindenki vezérigazgatói székben ül. Kis fülkékben gubbasztunk, még az ablak mellett ülve is alig esik kilátás az arcomba nyomuló üléstámla miatt. A nyomasztó érzést nem javítja az sem, hogy fél hatkor a csomagtartók peremébe rejtett ledsor a nappali hangulatot aláfestő lilás fényből átvált az esti időszakra meghatározott sárgásabb fénybe.

Nyomulunk a nagysebességű pályán északnak, Hannover felé. Egyszer felküzdjük magunkat kétszázötvenig, da aztán gyakran még a kétszáznak is alatta maradunk. A pálya – ki kell mondani – vacak. Inni nem próbáljon senki sem, mert félrenyel, és a mellékhelyiség használatánál is vigyázzon! Aztán lassújelek, csigázás. Würzburg óta összeszedtünk tíz perc késést. Fellélegzést a viaduktokon húzódó szakaszok jelentenek, ahonnan káprázatos kilátások nyílnak a tüchtig kultúrtájra és a fachwerkes falvakra, de azután megint egyhangú bevásások, zajvédő falak, alagutak. Ez vár ránk is, ha az összes eu-s irányelvet maradéktalanul betartjuk és a vasútfelújításokkal párhuzamosan végigzajvédőfalazzuk az országot.

Lassan ürül a vonat, Hannovernél már elég levegőssé válik. Eltűnnek a fachwerkes épületek, a helyüket átveszik az északias téglaépítmények. Eschedénél látjuk a vészterhes felüljárót, aztán már nagyon gyorsan itt van Hamburg, páratlan alkonyi sziluettet kínál a kikötő ezernyi daruja, dübörögnek alattunk a vashidak, épületek között más vonalakon, más irányokban haladó vonatok villannak meg. Néhány vágányátfűzés, bújtatás, ami itt minimálisan szükséges a forgalom fenntartásához – az egész magyarországi hálózaton nincsen ennyi.

Az út vége realista: egy harburgi gyalogos aluljáróban baktatunk, amelyet mintha egy teljesen szabad kezet kapott Főmterv tervezett volna. A hetvenes évek szörnyű csempeburkolata, lent a gyalogos, fent a közúti forgalom: ne legyenek illúzióink, minden kötöttpályás suhanás és kényelem ellenére Németország az autóiparé, ebből van nagysebességű vasút, ICE és bújtatás is.

Vajon Dunakeszi és Rákospalota-Újpest között helyreállt már a forgalom?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!