Hatvanéves az első magyar csuklósbusz
Az ITC-600-as elsősorban a gazdaságosság és a kapacitásnövelés jegyében született, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.
Az ITC-600-as elsősorban a gazdaságosság és a kapacitásnövelés jegyében született, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.
Kisvasúti nappal ünnepelték Balatonfenyvesen a nagybereki tájakat bejáró vonal átadásának hetvenedik évfordulóját.
Ötvenéves. Tudja, hogy lehetett volna Hegyi-kopter, Huza-vona, Páros-János vagy Zitye-Zötty is a neve?
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló július 20-ától július 26-áig.
Tíztől este hétig jobbnál jobb programokkal várnak minden tagtársat, hajdani és mostani önkéntest, támogatót, vasútbarátot.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 1-jétől június 7-éig.
Az 1920-as békeszerződéssel súlyos, visszafordíthatatlan területi és gazdasági veszteségeket szenvedett el Magyarország. A vasút sem volt kivétel.
A kisgépek száznál is több település fölött tisztelegtek az évfordulón.
A trianoni békeszerződés közlekedési aspketusból is borzalmas döntés volt: ezeket a sokszor szándékosan ártó döntéseket nézzük meg a száz éves évforduló kapcsán. Külön foglalkozunk a vasúttal, a hajózással és a repüléssel is. Cikksorozatunk első része egy általános összefoglaló.
Alkalmi bélyeget bocsát ki a 150 éves Budavári Siklóról és az 50 éves Zugligeti Libegőről.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló május 4-étől május 10-éig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló április 27-étől május 3-áig.