pozsony
Elkezdődött: az első Gorilla már feladta
Nagyszombaton érte a vég az egyik legismertebb Gorillát, a 350.001-est, már nem javítják meg.
Vármegyebérlet nem, de országbérlet lesz Szlovákiában is
A bérlettel vonaton, buszon, és a tömegközlekedési járatokon is utazhatunk. A terméket legkorábban a jövő év folyamán vezetik be.
Utazza át emeletes hálókocsiban Szlovákiát!
A Yosaria Trains magántársaság az idei decemberi menetrendváltással állít forgalomba éjszakai vonatokat a Pozsony–Zsolna–Kassa–Homonna útvonalon.
Már most több jegyet adott el a ZSSK a spliti járatra, mint tavaly egész évben
A legnagyobb érdeklődés az autószállítás iránt van, családok, baráti társaságok utaznak leginkább.
Egyetlen hónap alatt tizenhárom halálos kimenetelű baleset történt a szlovák vasutakon
Nem csökken a vasúti balesetek száma Szlovákiában sem.
Elindult Pozsonyból az autószállító kocsit is továbbító vonat az Adriára
A Splitbe közlekedő járat heti három alkalommal indul október 7-ig.
Két új vasútvonal épülhet Szlovákiában
A Pozsony környéki demográfiai változásokhoz igazodva Pozsonyszőlős és Bazin, illetve Lamacs és Lozornó között épülhet új vasútvonal.
Már Velimben köröz a ZSSK Kiss motorvonata
Júliusig rója majd a köröket a szerelvény, az első példányt még az idén átadják.
Csaknem 80 millió eurós árbevétele volt a ZSSK-nak 2022-ben
Lassan, de biztosan a koronavírus-járvány előtti számok felé halad a szlovák személyszállító vasúttársaság.
Készülnek a ZSSK Kiss szerelvényei
Még az idén forgalomba állnak a Stadler kétszintes szerelvényei a nyugat-szlovákiai vonalakon.
A csehek már az 5G/FRMCS felé kacsintgatnak
Úgy tűnik, a GSM-R technológia már nem jelenti a csúcstechnológiát.
Idén is lesz Pozsony−Split közvetlen járat májustól októberig
A ZSSK autó- és motorkerékpár szállítást is kínál, a menetidő rövidül a horvát határon megszűnt ellenőrzéseknek hála.
Újra terítéken a Pozsony és Győr közötti közvetlen járat
Tárgyalnak az érintett felek, eredmény már csak jövő év decemberében lehet.
Pozsony−Kassa négy és fél óra alatt
Ennyi idő lesz négyszáznegyvenhárom kilométert megtenni vonattal december 11-étől.