Követi a piac általános visszaesését a HHLA idei első féléves teljesítménye
A hamburgi kikötőt kezelő logisztikai vállalatnál a bevétel 6,7 százalékkal, a konténerforgalom pedig 14,6 százalékkal esett vissza.
A hamburgi kikötőt kezelő logisztikai vállalatnál a bevétel 6,7 százalékkal, a konténerforgalom pedig 14,6 százalékkal esett vissza.
Tovább tart a technikai recesszió: Magyarország bruttó hazai terméke 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az MSC hajózási és logisztikai cég belga leányvállalata tizenöt villamosmozdonyt rendelt a Siemens Mobility-től.
A Baltikumon át is lehetne szállítani, de ez csak akkor lehetséges, ha az Európai Bizottság vállalja az irányítást.
A megnövekedett keresletre reagálva, a cargo-partner egy új FTL megoldást is kínál ügyfeleinek az Új Selyemúton a középső folyosó meglévő vasúti szállítási szolgáltatásainak kiegészítéseként. A vállalat jelenleg a Kaszpi-tengeren keresztül, 22–25 napos tranzitidővel kínál közúti fuvarozási szolgáltatásokat.
A desiói és a San Stino-i logisztikai központok egy leányvállalat alá rendeződtek, az ügyfelek ezzel egyetlen, megerősített forrásból profitálhatnak.
A bruttó profit és az adózás előtti eredmény bár csökkent a tavalyi rendkívüli évhez viszonyítva, de még így is kedvező a pandémia előtti szinthez mérve.
A lengyel terminál vasúti részén újabb három vágányt épített ki a lengyel infrastruktúra-kezelő PKP PLK, elősegítve még több tehervonat tranzitját és növelve a szállítási kapacitást.
Évtizedes problémákra születhet megoldás az árufuvarozásban – milliárdos bevétele lehet Magyarországnak.
Előzetes megállapodást írtak alá 51 százalék megszerzéséről.
A volt szovjet tagköztársaságok és Kína az első számú célpont, de növekszik a szállítási volumen Törökország felé is.
A leendő hollandiai Gelderland terminálnál nem épül ki felsővezeték-hálózat, környezetvédelmi okok miatt viszont dízelmozdonyok sem pöföghetnek. A megoldás: a vonatok lendületből érkeznek majd.
A litván nemzeti vasút árufuvarozási ága százmillió euróért szerezne be saját vontatójárműveket.
A nem daruzható félpótkocsik szállítására is alkalmas szolgáltatást 2024 elejétől lehet majd igénybe venni.
A Banovićitől Varešig vezető, ötven kilométer hosszú pályával a banovići szénbányák és az adriai kikötők közötti szállítást rövidítenék le jelentősen.