Tovább bővíti szállítási hálózatát az RCG
Két új olaszországi célállomás, Treviso és Frosinone is elérhető Villachból, ahonnan így már tíz olasz desztinációra szállít a logisztikai társaság.
Két új olaszországi célállomás, Treviso és Frosinone is elérhető Villachból, ahonnan így már tíz olasz desztinációra szállít a logisztikai társaság.
A rendezvény keretében a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) betekintést nyújtott a fényeslitkei EWG intermodális terminál működésébe is.
A délnyugat-ukrajnai Berezinét és a Moldova déli részén fekvő Basarabeascát összekötő vonal felújítását követően ezen az útvonalon is megindultak a tehervonatok.
Várhatóan szeptemberben állhat üzembe az egykori kiskundorozsmai átrakó területén épülő PSP Terminal, ahol évente 60 ezer kamionnyi tranzitárut rakodhatnak majd át vasútra.
A logisztikai társaság félpótkocsikat szállító szolgáltatását az olaszországi Pádua és a németországi Duisburg között lehet igénybe venni május 2-ától.
A DB Energie már át is alakította a létesítmény töltőállomását az alternatív üzemanyag tankolásához.
A vállalat Svédországban a Trafikverket CFL tehervonatain teszi hosszútávú tartampróbára az új technológiát.
A multimodális eszközökkel az ügyfelektől érkező hatalmas igényre válaszol a logisztikai vállalat.
Törökországban jelenleg is zajlik a február eleji földrengés okozta romos épületek újjáépítése és helyreállítása, amelyben a cargo-partner aktívan támogatja a helyi segélyszervezeteket.
A vasúti járművek bérbeadásával foglalkozó brit vállalat tizenkét BB27300-as sorozatú Alstom Prima villanygépet vesz át.
A luxemburgi intermodális logisztikai vállalat 7,7 millió eurós beruházását 2,3 millió euróval támogatja az Európai Bizottság.
Az eddig Triesztet, Bécset és Linzet felfűző, háromszögű TransFER-szolgáltatást külön közvetlen Trieszt–Bécs és Trieszt–Linz fuvarokká alakították.
Az északkelet-kínai város a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerségi Megállapodás (RCEP) keretében indította útnak első tehervonatát Európába.
Az európai vasúti ágazat továbbra is megosztott, hogy szükséges-e a közös nyelv a határokon átlépő vonatokat kezelő személyzetnek. A különböző vasúti szövetségek eltérően vélekednek.
Két osztrák vállalat, a Strabag és az ÖBB Rail Cargo Group egyesíti erőit és vasúton viszi a segítséget Törökország katasztrófa sújtotta térségébe.