Újabb helyen korszerűsítette az utastájékoztató táblákat a BKK
A Szarvas csárda téren folytatódott a fővárosi csomópontok utastájékoztatásának megújítása.
A Szarvas csárda téren folytatódott a fővárosi csomópontok utastájékoztatásának megújítása.
A Deutsche Bahn regionális járata Riedlingen közelében tért le a pályáról egy vihart követően.
Befejeződött a komplex pályafelújítás, ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok. Július 28-ától több éjszakai járatot vehetnek igénybe az utasok az esztergomi és a veresegyházi vonalon is.
A belga nemzeti vasúttársaság akár hatszáz AM30-as villamos motorvonatot vásárolhat a baszk gyártótól, 3 milliárd 400 millió euró összértékben.
A Siemens Mobility már tizennégy mozdonynál tart a végső tesztelésnél. A cél egy kétezer kilométeres nagysebességű hálózat létrehozása.
A százhuszonhárom motorvonattal 2007 óta 250 millió euró energiamegtakarítást értek el, ez a teljes flotta beszerzési értékének mintegy harmadát teszi ki.
A román állami vasúttársaság új rendszert vezet be alkalmazottai egy részénél az év végéig a túlélés érdekében.
A fontos budapesti főpályaudvar szeptemberi 20-áig tartó műszaki felújítása miatt jelentősen módosul a menetrend a győri, a pécsi, a hatvani és az újszászi vonalon, rövidül a járatok útvonala, Budapest-szerte úgynevezett átadópontok létesülnek.
Július 26-ától a XII. kerületben, az 56-os és a 61-es, valamint az 59-es villamosok vonalán kezdődnek felújítási munkák, a Kútvölgyi úti átjáró, továbbá a Liptó utcai és a Lejtő utcai pályaív korszerűsödik.
A Belmond luxusutazás-szolgáltató járatai háromnapos utazásokat fognak kínálni Londonból Walesbe, Cornwallba és az északnyugat-angliai tóvidékre, jövőre pedig egy újabb útvonal is elindul.
A georgiai főváros száztizenegy metrókocsit vesz a CRRC-től.
A Lvivtől a lengyel határig vezető, hetvenöt kilométer hosszú pálya megvalósítását beválasztották az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz legújabb körébe.
Tavaly júniushoz viszonyítva négy százalékkal, 2023 júniusához képest pedig egy százalékkal közlekedtek pontosabban a vonatok. Több jelentős haváriahelyzet azonban végül az egész hónap menetrendszerűségére negatív hatással bírt.
Egy friss uniós felmérés alapján sokan támogatják a tagállamok közötti vasúti infrastruktúra fejlesztését, a rövid és közepes távokon egyértelműen előnyben részesítve a nagysebességű vonatokat a repüléssel szemben.
A fontos nemzetközi korridoron augusztus elsején indul a munka, mely napi cirka 470 vonat közlekedését érinti.