Konténerszállító hajókból álló flottát állít fel a Kazah Vasutak a Kaszpi-tengeren
A kínai–azeri együttműködésben megépülő hajók a Kínából induló Középső Folyosón zajló konténerforgalom kezelésében vesznek részt.
A kínai–azeri együttműködésben megépülő hajók a Kínából induló Középső Folyosón zajló konténerforgalom kezelésében vesznek részt.
Az Eurázsiai Vasúti Szövetség jelentése szerint a Kína és Európa között szállított konténerek száma 2025 első felében 26,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ám még mindig meghaladta a 2023-a volumeneket. És mi van a magyarországi iránnyal? Ne is kérdezzék…
Az Orosz Vasutak továbbra is mozdonyhiánnyal küszködik, és a csökkenő trakciós kapacitások következtében egyre kevesebb árut szállít. Az orosz Optimalog logisztikai vállalat szerint a helyzet kritikus.
A Pasifik Eurasia új vasúti fuvarokat indít Isztambul és Budapest között, a szerelvények négy nap alatt teszik meg a bő ezerötszáz kilométeres utat. A cél a török piac bővítése.
Az azeri nemzeti vasút ADY és a georgiai Marabda–Kartszakhi árufuvarozó vasúttársaság BTKI Railways néven közös vállalkozást hozott létre a Baku–Tbiliszi–Karsz (BTK) vasútvonal üzemeltetésére.
A fuvarokból Európa is profitál: a Csengtuból a thaiföldi Map Ta Phutba tartó első szerelvény hamarosan fordul is vissza, az áruk egy része Európába tart.
A kazah nemzeti vasút KTZ és a kínai hsziani szárazkikötő közös beruházásának célja egy, az e-kereskedelmet kiszolgáló létesítmény létrehozása.
Az Ázsia és Kína között az Új Selyemúton közlekedő tehervonatok legfőbb európai határátlépő pontjának számító átkelőjén 2023 első félévében a tavalyihoz képest mindkét irányban jelentősen csökkent a tranzit áruforgalom.
Habár a kínai támogatású beruházás két évet késett, a főváros Dzsakartát a fontos gazdasági központ Bandunggal összekötő, Whoosh elnevezésű szolgáltatással javulhat az ország gazdasági produktivitása.
A megnövekedett keresletre reagálva, a cargo-partner egy új FTL megoldást is kínál ügyfeleinek az Új Selyemúton a középső folyosó meglévő vasúti szállítási szolgáltatásainak kiegészítéseként. A vállalat jelenleg a Kaszpi-tengeren keresztül, 22–25 napos tranzitidővel kínál közúti fuvarozási szolgáltatásokat.
A kazah export közel a háromszorosára, az import pedig huszonkét százalékkal nőtt az idei év első negyedévben a szállítási útvonalon.
A tehervonatok hetente irányonként kétszer fognak közlekedni, az első szerelvény május másodikán rajtol.
Az északkelet-kínai város a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerségi Megállapodás (RCEP) keretében indította útnak első tehervonatát Európába.
A Törökországon keresztül vezető fuvar célja a zsúfolt fekete-tengeri áthajózás kikerülése.
A Perzsa-öböltől Törökországig vezető pályának köszönhetően Irak is tranzitországgá válhatna, kapcsolatot teremtve Európával is.