Csaknem öt és fél milliárd pluszpénz a röszkei vonalra

iho   ·   2023.09.22. 09:00
12951_T20V1209_220801

Vélhetően a V-Hidat kompenzálják a tavaly nyári előteljesítésért, de egy másik megoldás lehet a személyforgalom idő előtti felvétele a vonalon.

Az idei központi költségvetésből 5 milliárd 464 millió 124 ezer 316 forint többletforrás ad a kormány a Szeged-Rendező–Röszke–országhatár vasútvonal rekonstrukció részbeni előteljesítéséhez. A közlöny szerint a cél az, hogy a tehervonatok járhassanak Kelebia irányába a 150-es vonal átépítése idején is. Ez pedig már tavaly augusztus óta a röszkei vonalon zajlik, a halasi irány helyett: 2022. augusztus elsején gördült be Szeged felől jó harminc év után az első tehervonat.

Vitézy Dávid, akkori közlekedési államtitkár és Pafféri Zoltán MÁV-vezérigazgató a tehervonatváró-ünnepségen (fotók: Vörös Attila)

A kormányhatározat másik megfejtése lehet, hogy a személyforgalom elindításához szükséges a sietség. Ha hihetünk Szíjjártó külügyminiszternek, október 23-án indulnak el az ablakos vonatok Szeged és Szabadka között, a villamosítás befejezetlensége miatt szerb és magyar Uzsgyikkal.

A táblán is az idei október szerepel

Még júliusban megírtuk, a V-Híd „a kivitelezés során felmerült műszaki és technikai problémákra” hivatkozva leállította a munkát. Azóta egyébként újra dolgoznak a vonalon. És írtunk arról is, szükség van-e második vágányra? Lényeg: a vasútvonal második (bal) vágányának megépítése egyébként szerepel a vasútfejlesztés hosszú távú tervei között. Ehhez szükség lenne további műtárgy-átépítésekre, ám a forrás nem áll rendelkezésre. Egy előzetes szakmai vizsgálat szerint a jelenlegi beruházás kivitelezési munkáit a kezdeti árakon figyelembe véve, a távlati második vágány építése az 5-ös úti keresztező műtárgy átépítésével együtt hozzávetőlegesen harmincmilliárd forint fejlesztési forrást igényelne. Így jelenleg nincs realitása a bal vágány megépítésének, ami egyrészt nem volt része a közbeszerzési kiírásnak, másrészt tehát pénz sincs rá. Amennyiben mégis szükségessé válna, a támogatói döntéstől számítottan másfél év tervezési, egy év területkisajátítási és ugyancsak másfél év év építési időigénnyel valósítható meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Újra magyar kézben a reptér

MTI/iho   ·   2024.06.06. 18:55

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően június 6-án aláírták a felek a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződését. Ezzel a tranzakció lezárult, így kishíján húsz év elteltével újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.