Egy hét múlva indul a Ferenciek terének átalakítása

MTI   ·   2012.10.24. 13:12

Ezzel párhuzamosan megkezdik a Március 15. tér déli részének felszínrendezését is, ahol kiépül egyebek mellett az Erzsébet híd fel- és lehajtója – mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester, majd hozzátette: a Belváros új főutcájának kiépítése elnevezésű projekt második ütemét közösen valósítja meg a kerület, a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A tervezett látkép az Erzsébet híd felé<br >(fotó: facebook.com/bkkbudapest)

A polgármester tájékoztatása szerint nem ez lesz az egyetlen beruházás a környéken, hiszen a déli belvárosban is megvalósulnak kisebb projektek, valamint a Kossuth tér rekonstrukciójához is számos tervezet kapcsolódik majd. A Ferenciek terének átalakítása és a kisebb beruházások egyenként nagyjából 3-3 milliárd forintba kerülnek majd, a Kossuth tér renoválása pedig tíz milliárdot emészthet fel. Rogán Antal megszellőztette a Széchenyi tér és a 2-es villamos pályájának felújítását is, ami 5-20 milliárd közötti összegbe kerül majd. A tervek szerint a belváros megújítása 2014. március 15-re fejeződhet be.

Látkép a Kecskeméti utca felé<br >(fotó: facebook.com/bkkbudapest)

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.