Egy jelző hibás a kínai tragédiáért

iho/vasút   ·   2011.08.01. 13:00
kiskep

A kínai nagysebességű vasúti katasztrófát követően komoly felháborodást okoztak az hivatalos szervek eljárásai. A balesetben elhunyt 43 (más források szerint 39) áldozat családjának egyenként 915 ezer jüanos (jelenlegi árfolyamon 27 és fél millió forintos) kártérítést ajánlottak fel – immáron másodjára, megduplázva az eredeti fájdalomdíj összegét. Eddig mindössze tíz család fogadta el a szeretteik elvesztése után járó kompenzációt.

A jótékony felajánlással párhuzamosan a kínai kormányzat közleményben hívta fel az ügyvédi irodák figyelmét, hogy csak külön engedéllyel és rendszeres jelentéstételi kötelezettség mellet védhetik az áldozatok családjait. „A baleset egy rendkívül érzékeny ügy, ami a veszélyeztetheti társadalmi stabilitást” – indokolja a közlemény a megszokottól eltérő feltételeket.

(fotók: China Daily)

 

 

 

 

Kínában egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint a nagysebességű vasútépítés erőltetett üteme miatt a kelleténél kisebb figyelmet fordítottak a biztonságra. A kritikáknak némileg ellentmond, hogy a kínai hálózaton ez az első halálos áldozatokat követelő tömegszerencsétlenség. A világ legsúlyosabb nagysebességű vasúti balesete Németországban, Eschede mellett történt 1998-ban: 101 ember vesztette életét, miután egy ICE szerelvény kerékhiba miatt kisiklott és egy felüljáró tartóoszlopának csapódott.

Eközben a Sanghaji Vasúti Hivatal frissen kinevezett vezetője, An Lu-seng csütörtökön a baleset okairól tájékoztatta a sajtót. „A villámcsapás miatt meghibásodott jelző Wenzhou Dél állomáson szabad állásról nem váltott vörösre” – mondta An. Könnyen lehet, hogy csak a közérthetőség érdekében indokolta a balesetet a vasúti hivatal vezetője a hibás jelzési képpel, de az bizonyos, hogy a nagysebességű vonalon nem „látra közlekednek” a vonatok, tehát egy elromlott jelző miatt még nem következhet be baleset.

Rossz látási viszonyok között egy óránként kétszáz kilométer feletti sebességgel haladó járművön már nem nyújtana megfelelő biztonságot a klasszikus fényjelzés. Így a pályában vezetett áramköri impulzusok, vagy fix jelfeladó berendezések segítségével a jelzési képet megismétlik a vezetőálláson, illetve a vonatbefolyásoló berendezés megállítja a vonatot, ha a mozdonyvezető nem reagál a vörös jelzésre. Ezeknek az automata rendszereknek köszönhetően a világ több nagysebességű hálózatán már klasszikus fényjelzők nélkül közlekednek a vonatok. Egy meghibásodott jelző önmagában nem okozhatott volna katasztrófát.

A Railway Gazette információi szerint a 2009. szeptember 28-án megnyitott vasútvonalon CTCS-2-es vonali biztosítóberendezés működik, ami funkcionalitásában nagyon hasonlít az európai ETCS első szintjére. A jelzési képet a pálya mellett rögzített fix jelfeladó egységek, a balízok továbbítják a vonat személyzete számára.

Nem megerősített szakértői fejtegetések szerint a vonal érintett szakaszán a komplett biztosítóberendezés felmondta a szolgálatot a viharban. A vonatokat rádióösszeköttetés útján irányították. A balesetben résztvevő két szerelvény közül az első már 23 perccel az ütközés előtt megállt a nyílt vonalon, ennek azonban nem meghibásodás volt az oka, hanem az egyik utas meghúzta a vészféket. A vencsoui állomás irányítóinak kellett volna tájékoztatni a Peking felől érkező második vonat vezetőjét a pályán veszteglő szerelvény pozíciójáról, ezt azonban elmulasztották megtenni. Az európai gyakorlatban nem találunk példát arra, hogy nagysebességű vonatokat egyetlen rádióösszeköttetés útján irányítsanak.

 

 

 

A berendezés terveit a Vasúti Jelzések és Kommunikáció Pekingi Nemzeti Kutató- és Tervezőintézete készítette. Az intézet vezetése legmélyebb részvétéről biztosította az áldozatok családját és közleményében vállalta a felelősséget a hibás berendezésért. Mi több, kijelentették, hogy bármilyen büntetésnek alávetik magukat a történtek után.

Ven Csia-pao miniszterelnök, aki betegsége ellenére kórházi ágyából sietett a baleset helyszínére, szintén a felelősök megbüntetésére tett ígéretet. Elmondta: „A nagysebességű vasút fejlesztésének magába kell foglalnia a sebességet, a minőséget, a hatékonyságot és a biztonságot, de a biztonságnak kell az első helyen állnia. Biztonság nélkül a nagysebességű vonatok el fogják veszíteni a hitelüket”. A miniszterelnök szerint a baleset világított rá arra, hogy nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a vasúti közlekedés biztonságára.

Július 27-én a Kínai Népköztársaság Államtanácsa, vagyis a kormány rendkívüli értekezletet tartott. A közlekedés és a legkülönbözőbb ipari tevékenységek biztonságának javítása érdekében átfogó programot indítanak. Részletes vizsgálati eredmények a vencsoui balesetről szeptemberre várhatók.

Ellenzéki vélemények szerint a kínai baleset valódi oka villámcsapás helyett az kiforratlan technológia volt, ami az építkezések eröltetett ütemére és a korrupcióra vezethető vissza.

Kapcsolódó hírek