Forgalomba állt Bern első Tramlinkje

iho/vasút   ·   2023.11.02. 12:00
stadler_tramlink_bern

Több hónapos tesztidőszakot követően november 1-jétől hivatalosan is menetrend szerint közlekedik az első új Stadler-villamos a svájci fővárosban.

A járművet a gyártó a napokban adta át hivatalosan a város közlekedési vállalatának, a Bernmobilnak, ezzel egyidejűleg nyílt napot is tartott az érdeklődőknek a bolligenstrassei villamosremízben.

A svájci főváros még 2019 végén rendelt húsz kétirányú és hét egyirányú villamost a Stadlertől. A kocsikat a megállapodás szerint 2023 és 2025 szállítja le a hazai gyártó, az első öt kocsi már meg is érkezett Bernbe. A járművekkel régebbi, már az élettartamuk végén járó villamosokat váltanak ki.

A Stadlertől eddig tizenöt városból több mint háromszáz Tramlink villamost rendeltek meg. A már forgalomba állt járművek többek között a németországi Erfurtban és Rostockban, az ausztriai Gmündenben és a brazíliai Santosban szolgálják az utasokat, és hamarosan a németországi Jénában, valamint az olaszországi Milánóban is csatasorba állnak. A Tramlinkek Svájcban a Waldenburger-, a Limmattal- és a Lugano–Ponte Tresa (FLP) vonalakon, valamint mostantól Bernben is közlekednek. Az országban nem a főváros az egyetlen, mely a modern villamosokat választotta: Genf 2022 nyarán, Lausanne pedig az év őszén rendelt Tramlinkeket. A korszerű járművek mércét állítanak fel a teljesítmény, a biztonság, az általános hozzáférhetőség és a kényelem terén.

A berni Tramlinkek nagy utaskapacitást kínálnak (kép forrása: Stadler Rai AG)

A Bernmobil Tramlinkjeit új tervezték, hogy megfeleljenek a város mobilitási igényeinek és infrastrukturális elvárásainak. A 42,5 méter hosszú, 2,3 méter széles kocsik nagy utaskapacitást kínálnak: az állóhelyeket négyzetméterenként négy fővel számolva akár kétszázötvenen is felférhetnek egy szerelvényre.

A jármű elegáns külső kialakítása és világos, tágas, akadálymentes belső tere felkelti a figyelmet. A fából készült ülésekkel, valamint az ajtók mellett, a kerekesszékkel és babakocsival közlekedők számára kialakított, nagy, többcélú terekkel kombináló egyedi belső kialakítás az utasok kényelmét szolgálja.

A Tramlinkek számos innovációt tartalmaznak. Ilyen többek között a korszerű utastájékoztató rendszer, a visszapillantó tükrök helyett kamerákat szereltek fel, a hatékony klímaberendezés, mely az energiafogyasztás minimalizálása érdekében méri az utastér szén-dioxid-kibocsátását, továbbá az ütközések elkerülése érdekélben fékrásegítő rendszert is telepítettek. Ezen felül olyan innovatív, valódi tengelyes forgóvázakon gördül, melyek sima és kényelmes futást tesznek lehetővé a történelmi városközpont szűk, kis sugarú ívekkel ellátott utcáin. Ezen újítások okán a berni Tramlink meg is szerezte a rangos Red Dot Design Award 2023 ipartervezési díjat.

Az innovatív villamosok Bernben és a régióban is még vonzóbbá és fenntarthatóbbá fogják tenni a tömegközlekedést.

(Nyitóképünkön Bern első forgalomba állított Tramlink villamosa. Kép forrása: Stadler Rail AG)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.