Gyűjtés a négyes Nohab torzójának felújításához

iho   ·   2017.01.21. 12:35
400px_nohabtorzo

Hatalmas vasúti, városi és civil összefogás eredményeként 2015. december 17-e óta újra Tapolcán látható a város nevére felszentelt négyes Nohab (M61 004) – pontosabban annak az 1999-es balesetet követően megmaradt torzója. A műemléki védettséget élvező torzó a Magyar Állam tulajdona, kölcsönszerződés keretében került az egykor honát jelentő tapolcai állomásra. Az ünnepi avatás után a tapolcaiak szinte azonnal nekivágtak a felújításhoz szükséges árajánlatok bekérésének. Az ajánlatok mindegyike körülbelül kétmillió forintos összeg környékét jelenti, az összeg pedig még önkéntesek bevonásával sem csökkenthető drasztikusan. A felújításra Tapolca városa ötszázezer forintot ajánlott fel, az anyagköltséget várhatóan helyben működő vállalkozások fogják biztosítani. A hiányzó összeg fedezetére 2016 októberében gyűjtés indult. Azóta 343 ezer forint adomány gyűlt össze a lelkes rajongói tábortól.

A Négyes felújtásához még bő egymillió forint szükséges, ehhez várnak önkéntes felajánlásokat

A Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány köszöni mindazoknak, akik eddig is támogatták a mozdony megmaradt részének felújítását. Mióta Tapolcán látható a mozdony, már több alkalommal is megnyitották a fülkét az érdeklődők előtt. A 2016. évi Nohabünnep idején is folyamatos látogatottsága volt Négyesnek.

Az alapítvány arra kér mindenkit, hogy aki teheti, segítse Négyeske felújítását, melyet banki átutalással vagy befizetéssel tehet meg, a következőképpen:

  • számlatulajdonos: Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány
  • számlaszám: 73200079-11200352 (Kinizsi Bank)
  • közlemény: Négyeske

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek