Hamis vonatjegyek – nem öncélú buli volt!

A Cinematrix megírta, hogy animációs filmen dolgozzák fel a kilencvenes évektől a kétezres évek elejéig tartó nagy magyarországi vonatjegyhamisítási akciókat. A készítők külön kérik, hogy akinek van élménye ezzel kapcsolatban, az ossza meg velük, ha jó a sztori, van rá esély, hogy bekerülhet a filmbe.

A részleteket, a Pelikan-indigó Domestossal történő kimosását, és az alapvető generációs élményt a cikk meglehetősen jól kivesézi, elmarad viszont a válasz arra az alapvető kérdésre, hogy miért támadt hirtelen ekkora igény a hamisított vonatjegyre. Mivel jó húsz évvel ezelőtti megfakuló emlékekről van szó, ráadásul azóta felnőtt egy új generáció, a diszkont-légitársaságokhoz és a nemzetközi vasúti jegyvásárlási lehetőségek bő tárházához hozzászokott utazó nem kis értetlenséggel tekinthet elődei kockázatvállalási kedvére.

Könnyen el lehetne intézni azzal a dolgot, hogy egyszerű buli volt, ahogy a villamoson, vonaton való lógást ma is sokak egyszerűen buliból művelik. Kétségtelenül van egy ilyen felhangja is az egésznek, viszont a buli élvezetét erősen rontotta, hogy minden spontaneitásnak híjával volt: komoly szervezést igényelt, meg kellett találni a megfelelő jegyértékesítési csatornát, és még fizetni is kellett érte. Nem annyit, mint a hivatalos jegyért, de hétezer forint a kilencvenes években nagyon megérezhető összeg volt.

Nem buli volt ez, hanem kényszer. Mire a háromévenkénti egyszeri nyugati utazástól – szerencsésebbeknek évente egyszeri meghívólevéllel való utazástól – az évenkénti nyugati utazás engedélyezésén át elérkeztünk a világútlevélig, a vízumkényszerek nagyarányú megszűnéséig és az Európán belüli, többé-kevésbé szabad mozgásig, a mozgás eszközrendszere majdnem felmondta a működését, a korábban kiagyalt és politikai szempontokat is bőven tükröző vasúti tarifarendszer szinte összeomlott.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kilencvenes évek előtt a Magyarországot Nyugat-Európához kötő nemzetközi járatokat azok vették igénybe, akik abból az irányból Magyarországra, majd ismét hazautaztak. A magyar állapolgárok közül olyan elenyészően kevesen engedhették meg maguknak a nyugati utazást, hogy azokból nemzetközi járatok nem éltek volna meg. A díjszabás ennek megfelelően a nyugat-európai szintnek megfelelő volt, ráadásul hűen tükrözte az Európában még monopolhelyzetben lévő vasút kényelmességét: kedvezményekről semmiféle formában nem lehetett szó. Vagy megveszed a vonatjegyedet, vagy nem utazol! – üzente a nemzetközi vasúti tarifarendszer.

Ezzel ellentétben keleti irányban a szocialista országok egymás között fenntartott, a testvéri országok megismerését, lengyel, román, NDK-s barátainkal történő forró, elvtársi kézfogás lehetőségét elősegítő vasúti kedvezmények éltek, amelyeknek a piachoz semmi közük nem volt. Akinek kedve szottyant megnézni a forradalom utáni, még csatakos Bukarestet, az 1990 januárjában még hétszáz forintért vehette meg az első osztályú vonatjegyet oda-vissza – azt a száz forint különbözetet érdemes volt kifizetni a másodosztályú árhoz képest. Mindeközben belföldi tarifával ennyiből talán meg lehetett járni Budapestről Debrecent, de az biztos, hogy aki Miskolcra akart utazni, az hülye lett volna a drágább belföldi jegyet megvenni a sokkal olcsóbb kassai nemzetközi jegy helyett.

Ez a félparadicsomi állapot aztán éppen akkor szűnt meg, mikor a rendszerváltás sokkjából felébredő tömegek nekiindultak volna, hogy felfedezzék a világot. Egyrészt tehát a nyugat-európai kapcsolatokat immár magyar állampolgárok is szerették volna nagy számban igénybevenni, másrészt a kelet-európai – részben az ott lakó magyarsággal kapcsolatot biztosító járatok is fontosabbá váltak. Pláne, hogy Biharpüspükinél már nem okvetlenül túrták fel az utazó hátizsákját magyar nyelvű sajtóterméket keresve.

Már nagyon nehéz a pontos dátumra visszaemlékezni, mikor szűnt meg az egykori szocialista reláció embertelen méretű kedvezménye, de az biztos, hogy 1994-ben már a vonatszemélyzet kedélyes szolidaritása mellett ostromolta meg a Balt-Orient nemzetközi gyorsvonat teljes utazóközönsége a belföldi pénztárt Biharpüspökiben, miután a vonat átgurult Magyarországról Romániába, hogy a magyar belföldi vonatjegy határon túli párját megvegye, a kalauzok pedig nagy hangon hirdették, hogy nem kell sietni, a vonat megvár minden jegyet váltó utast. És az is biztos, hogy '94 őszén még harmincezer forint (azaz egy körülbelüli értelmiségi kezdőfizetés) volt a Budapest-Berlin egyúti vonatjegy ára.

És pontosan ez az az időszak, amikor a jegyhamisítás virágzik, fentiek fényében nem véletlenül. Akadtak ugyan alernatív utazási lehetőségek, boldog-boldogtalan megvásárolt szétesőfélben lévő Ikaruszokat, amivel aztán néhány évig nagyon prosperáló vonatpótló járatokat indíthattak nyugat felé: a Ferenciek terén is volt egy kis jegyiroda, ahová egy meredek lépcsőn lehetett feltévedni, és az egy négyzetméteres, lábmelegítős fülkében kucorgó hölgytől már talán ezerötszáz forintért is buszjegyhez lehetett jutni, a Pegazus Expressz berlini járatára. Ennél a nyomornál azonban még mindig jobb volt hamisított vonatjegyet venni.

Élhetünk a gyanúperrel, hogy a jegyhamisítási üzlet virágzásának nem a rendőrségi akció vetett véget, hanem az, hogy az európai vasúttársaságok végre felébredtek, a MÁV pedig egyenesen lerúgta magáról a dunyhát is annak a nagy felismerésében, hogy nem az az üzlet, ha kevesek vonatoznak megfizethetetlenül drágán, hanem az, ha sokan olcsón. Ugyanis így telik meg a vonat. És jöttek, és azóta is jönnek a kedvezmények, amelyeknek a propagálása persze kritikán aluli, így a magyar utazók nagyobb részének még mindig eszébe sem jut a vasút, nem tudja, hogy Sopron osztrák belföldi állomásnak számít, és nem túrta még fel az SNCF honlapját sem TGV-pótló Intercité-k díjszabásáért, és azt sem tudja, hogy Bécsből harminc euróért elviszi a vonat Hamburgba. És csak ha feltétlenül hülyék akarunk lenni: még mindig vehetünk teljesárú nemzetközi jegyet, azonnalra.

A kézzel kitöltött nemzetközi menetjegy viszont már a múlté, noha Domestos még kapható.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!