Készül az új bajor-cseh vasúti összeköttetés

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2015.10.02. 08:45
kiskep

A történelemnek szerencsére nem kell ismételnie önmagát. Már ami a határ áttörését illeti (térkép: Cseh Televízió)

Csehország legnyugatibb csücskében nagy az öröm. Elkészült ugyanis a cseh Aš városát a bajor Selb városával összekötő vasútvonal két kilométer hosszú csehországi szakasza. A bajor oldalon még dolgoznak, ott jóval összetettebb munkálatok folynak, ugyanis az öt kilométeres vonalszakaszon két vasúti hidat is teljesen föl kell újítani. A határvidéket összekötő vasutat húsz éven keresztül egyáltalán nem használták, gaz nőtte be a sínpárt és az egész vasúti felépítményt. Néhány helyen hézagok is keletkeztek a síneken.

Kiscápa – vasúton: Regio Sharkok mennek át a szomszédba, ha elkészül a fölújítás (fotó: České dráhy)

A szabadság vonata

A vasútvonal részben arról híres, hogy 1951. szeptember 11-én a Csehszlovák Államvasutak 3717-es számú Cheb–Aš viszonylaton közlekedő személyvonata nem állt meg a végállomáson, s egészen az akkori nyugat-németországi Selbig közlekedett. A vonatot a határon sem tudták megállítani. Az ügy pikantériája, hogy a személyvonaton utazó száztíz utas közül sokan (hetvenheten) egészen véletlenül találták az NSZK-ban magukat, nem is tudtak a titkos tervről.  Az akkori vezetés válaszul több vasúti átkelőnél fölszedette a síneket, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

A cseh Vasúti Infrastruktúra-kezelőség 78 millió koronás (860 millió forint) költség mellett valósította meg a projektet. Ennél sokkal többet költenek a bajorok a vasúti összeköttetés újraélesztésére, ők tízmillió eurós költséggel számolnak. A pályafelújításon kívül teljesen új, korszerű vasúti biztosító-berendezést is telepítenek. Amennyiben minden a terv szerint halad, akkor december közepétől, azaz a menetrendváltástól napi kilenc pár személyvonat pendlizik majd a cseh Cheb és a német Hof között kétórás ütemben.

A bajor közlekedési miniszter szerint naponta több ezer utas is használja majd a vasútvonalat, a csehek pedig több turistát várnak a megnyitást követően. Sok cseh munkavállaló Németországba jár naponta dolgozni, nekik is jól jön majd az új vasúti összeköttetés. A járatokat a Cseh Vasutak (České dráhy) németországi partnerével közösen közlekedteti majd. A nem villamosított vasútvonalon valószínű, hogy Regio Sharkok közlekednek majd.

A cseh–német határszakaszon nem ez az első eset, hogy egy éveken át elhanyagolt regionális nemzetközi vasútvonalat újra üzembe helyeznek, 2014. július 5-én például a Děčín–Rumburk vasútvonalat adták át a forgalomnak, amely Sebnitz városon keresztül halad Németországban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek