Kettőből lett az egyes
A vasút 1859-ben érte el Miskolcot, a TVV (Tiszavidéki Vasút) Debrecenből kiinduló vonalával. A városi közlekedés kialakulását segítette az 1868-ban alapított diósgyőri vasgyár is, de iparvágányán közforgalmú utasszállítás – kísérletnél több legalábbis – sohasem volt. A városon belüli nagy távolságok (a térképre pillantva láthatjuk, hogy Miskolc a Bükk völgyéhez igazodva, kelet-nyugati hosszú tengellyel épült) igényelték a közösségi közlekedés elindítását. Már a Tiszai pályaudvar átadása után három évvel, 1862-ben elindult a pályaudvart Diósgyőrrel összekötő omnibuszjárat.
A villamos építését a városvezetés végül a millenniumi ünnepségsorozattal kapcsolta össze. A városban 1896-ra épültek fel az arculatot meghatározó épületek, és ez év májusában jelentette be Miskolc képviselő-testülete a villamos vasút következő évi elindulását. Az ország negyedik (Budapest, Pozsony, Szombathely után), és második normál nyomtávú vonalán 1897. július 10-én, kilenc Ganz gyártású motor- és négy pótkocsival indította el a forgalmat a Miskolci Városi Villamos Vasút. Az elsőként átadott szakasz a Tiszai pályaudvartól a Verestemplomig (mai Szent Anna-templom), egy vágányon, három kitérővel üzemelt.
Bármekkora igény is merült fel (leginkább a vasgyár és az ott dolgozók részéről), az MVV hallani sem akart a vonal diósgyőri meghosszabbításáról. Véget nem érő viták után végül 1904-ben sikerült az engedélyokiratot megszerezni, majd a kivitelezési jogokat az 1905. december 16-án megalakult Miskolc–Diósgyőri Helyiérdekű Vasút Rt.-nek átadni, ezzel a hosszabbítást egy másik társaság gondjaira bízták. A város a nappali (műszakváltások közötti) időszak alacsony várható forgalmával indokolta passzivitását. Az MDV vonalán vegyesen gőz- és villamos vontatással 1906. július 11-én indult meg a forgalom. A sors iróniája, hogy a két társaság járművei egymás vonalán is közlekedtek, 1906. december 22-én elindult a mai miskolci 1-es elődje Tiszai pályaudvar–Diósgyőr között.
A miskolci villamosközlekedés gazdasági irányítását nem sokkal később (1909. január 1-jén) a Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára (RVKVSZ), azaz rövid nevén a Tröszt vette át. Ennek a belga–német–svájci érdekeltségű mamutcégnek a koarbeli Osztrák–Magyar Monarchia több erőműve, városi közlekedési társasága is a tulajdonában volt. A Tröszt azonban – korabeli sajtókritikák szerint – a szolgáltatás színvonalának emelésével túl sokat nem foglalkozott, igazi fejlesztésről csak a második világháború utáni években beszélhetünk.
Az MVV-t 1948. március 18-án államosították, de egészen 1950. április 1-jéig a két vállalat még formailag különálló volt. A „vas és acél országában” Miskolcot a második legnagyobb ipari központtá akarták fejleszteni, és végül ez (és az ezzel összefüggő párthatározat) tette lehetővé a vonal kétvágányúsítását. A Gömöri pályaudvar közelében található balesetveszélyes, és a forgalmat jelentősen akadályozó szintbeni kereszteződés helyett 1952-ben építettek aluljárót. A teljes rekonstrukcióval 1952. december 13-ra végeztek.
Az 1991-es próbaüzem után 1992-ben használtan vásárolt Tatra KT8D5 típusú csuklós villamosok forgalomba állásával nyílt meg a lehetőség a diósgyőri szakasz korszerűsítésére, és új fejvégállomás építésére. 1995. november 19-én adták át a négy kilométer hosszú, Újgyőri főtér–Diósgyőr pályaszakaszt és az új diósgyőri végállomást. 1985-ben Magyarországon először Miskolcon hoztak létre kizárólag gyalogos- és villamosforgalomra kiépített útszakaszt. A villamosvonal korszerűsítését a 2008-ban elindított Zöld Nyíl projekt folytatta, amelynek legutóbbi állomása a Felső-Majláthig tartó új szakasz, és az új végállomás átadása volt.
