Látványos szakaszába lépett a Nyugati állványozása

iho/vasút   ·   2020.06.26. 12:00
400px_nyugati_allvanyozas

Ütemterv szerint halad a 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezet rekonstrukciója. Az állványzat részeinek behordása éjjelente, összeállításuk napközben zajlott. A munkák során műszakonként negyven szakember végezte az állványok építését, hogy elkészülhessen a 70 ezer légköbméteres szerkezet. A térállvány kialakítása megtörtént, a munkák új szakaszában megkezdődnek a csak állványról végezhető szakértői felmérések. Folyamatban van a vágánycsarnok bádogszerkezeti elemeinek bontása is.

Ütemterv szerint halad a Nyugati csarnokának állványozása. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MÁV Zrt.)

A következő hetekben folyamatosan halad a munkavégzés a tetőszerkezeten, ehhez két toronydarut is telepítenek. A vágánycsarnok tetőzetén az első fázisban tervezett bontási műveleteket várhatóan ősszel fejezik be.

Korábban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatát szerelték és új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására a csarnok előtt, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatóak legyenek a vonatforgalom számára.

A Nyugati pályaudvar utascsarnokának több ütemű lezárása idején, a december 7-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendek és a részletes utastájékoztatás a MÁV-csoport honlapján, ide kattintva elérhető.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek