Már autópályán is lehet suhanni Miskolc és Kassa között

iho/közút   ·   2021.10.26. 18:00
m30_kesz

Az M30-as sztráda a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) és a Via Carpathia, vagyis a Kelet-európai gyorsforgalmi folyosónak is része.

A Miskolc és Tornyosnémeti közötti 56,8 kilométeres szakasz átadásával megvalósult a közvetlen autópálya-összeköttetés a borsodi megyeszékhely és testvérvárosa, Kassa között.

Az autópálya Tornyosnémeti és az országhatár közötti 1,7 kilométeres szakaszát 2018 januárja óta használják a közlekedők. A most elkészült szakasszal teljessé vált az M30-as autópálya, így Budapesttől egészen Kassáig végig autópályán lehet utazni. A kétszer két sávos útszakasz burkolt leállósávval és fizikai elválasztással épült meg, a megengedett legnagyobb sebesség 130 kilométer/óra. Az útvonal szlovákiai, Kassát Migléccel (Milhosť) összekötő szakasza az R4-es gyorsforgalmi út.

Hat különszintű csomópontot hoztak létre az M30-ason (fotók: NIF Zrt.)

A fejlesztés során hat különszintű csomópont épült, ezek közül öt (360-as számú főúti, szikszói, halmaji, encsi, garadnai) teljes értékű, vagyis minden irányból fel- és le lehet hajtani. Hernádszurdoknál pedig úgynevezett félcsomópont épült, ahol az országhatár irányába nem lehet felhajtani.

Az üzemeltetési feladatokat az Encsnél megépült autópálya-mérnökségről fogják ellátni. Arnótnál mindkét oldalon tengelysúlymérő állomás létesült. Délről északra haladva Csobádnál az autópálya mindkét oldalán komplex pihenő (Abaúj pihenő) épült, ahol az utazók komfortjáról vizesblokkok és pihenőbútorok (játszótér és fitneszpark) is gondoskodnak, a későbbiekben pedig üzemanyagtöltő állomással bővíthető. Tovább haladva Méránál, valamint Hidasnémetinél mindkét oldalon egyszerű pihenőhelyek (Aba Sámuel pihenő és Szent Erzsébet pihenő) épültek.

A teljes szakaszon összesen 19 hidat hoztak létre, melyek az autópálya felett ívelnek át. Ezek közül hét országos közutat, tíz mezőgazdasági utat vezet át, további két híd pedig a vadak számára nyújt átkelési lehetőséget. Maga a sztráda összesen 25 kisebb-nagyobb hidat foglal magába: két műtárgy alatt országos közút, négy alatt mezőgazdasági út, egy alatt pedig kerékpárút halad át. Vízfolyás és völgyelet átívelésére 18 híd létesült, ezek közül négy vadátjáróként is funkciónál.

Csobádnál az autópálya mindkét oldalán komplex pihenő épült Abaúj pihenő néven

A zajterhelés csökkentésére több település közelében, összesen hat és fél kilométeren építettek ki zajvédőfalakat. A projekt részeként hét, a pályaszakaszon kívül eső körforgalomú csomópontot is kialakítottak. Kiemelt figyelmet fordítottak a környezetvédelemre is, ennek jegyében 6664 fát és 763 ezer 404 cserjét ültettek, valamint hat vadátjárót alakítottak ki.

A projekt három kivitelezési szakaszra bontva épült meg. A Miskolc és Szikszó közötti 10,4 kilométeres szakaszt az STR 30 Konzorcium (Strabag Építő Kft., Strabag AG) építette nettó 39,9 milliárd forint költséggel. A Szikszó és Encs közötti 24,2 kilométer hosszú szakasz kivitelezési munkáit a Colas Út Zrt. és Colas Hungária Zrt. végezte, nettó 75,3 milliárd forint értékben. Az Encs és Tornyosnémeti közötti 22,15 kilométeres szakaszt pedig a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Zrt. építette meg, nettó 63,9 milliárd forintért.

A beruházásnak köszönhetően a térség iparvidéke bekapcsolódik a magyar gyorsforgalmi úthálózatba, így az infrastrukturális feltételekkel együtt tovább erősödik a régió versenyképessége is. Jelentősen javul a közlekedés színvonala és biztonsága, és az érintett települések lakóinak életminősége. A 3-as számú főút menti településeken naponta több ezer kamion halad keresztül, amely hatalmas terhet rótt ezidáig az ott élőkre. Az autópálya átadásával az átmenő- és teherforgalom is mérséklődni fog, amely azonnal érezteti majd a hatását. A főút forgalmának csökkenése révén pedig a Miskolcra dolgozni és tanulni járók is gyorsabban tudnak reggelente eljutni a megyeszékhelyre. Az autópálya átadásával pedig körülbelül fél órával csökken a menetidő Miskolc és Kassa között.

Az M30-assal közvetlen autópálya-összeköttetés jött létre Budapest, Miskolc és Kassa között

Az átadón elhangzott: a Via Carpathia magyarországi szakasza 221 kilométer hosszan halad az M30-as, az M3-as, az M35-ös és az M4-es autópályákon. Az M30-as átadásával Magyarország elsőként végez a Via Carpathia útvonalhoz kapcsolódó feladataival. Az év végére várhatóan befejeződő fejlesztésekkel együtt, egymást követő három évben is több mint száz kilométernyi gyorsforgalmi úttal bővül az ország úthálózata.

A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrásból valósult meg, összesen nettó 180 milliárd forint értékben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek